6.fejezet-Hadüzenet

Mit jelentsen ez?! Nem értem ennek a fiúnak egy szavát se. Kétség kivül félelmetes, de próbálom megtartani hidegvérem. Kevés sikerrel.
-Nem értem!-a hangom még nekem is túl hisztérikusnak hangzik.
-Nem érted?-hajol közelebb hozzám és érzem a leheletét az arcomon. Nagyon közel van.
-Anyád nem beszélt a boszorkák ellenségeiről?-mélyen a szemembe néz. A szemén át tükröződik az ilyedt arckifejezésem.
-A boszorkák ellenségeiről...-és ahogy ezt kimondtam eszembe jutott a több mint 9 évvel ezelőtti jelenet. Anyámmal ülünk a kis ház verandáján. Már beesteledett. A tücskök elkezték hangos esti szerenádjukat. Egy meleg nyári nap. Még így este is harapni lehet a füledt meleget. Anyám a hintaszékbe ül én pedig az ölébe. Mesél nekem: "Réges rég mikor még az emberek tisztelték a különleges tudásu társaikat ahogy most hívják őket a boszorkányokat egy sötét faj próbálta eltörölni ezt a barátságot az emberek és a boszorkányok között. Persze ez mostanra már sikerült is. Az emberek nem tudnak az ellenszenves lények létezéséről. Jobb is ez így! Ezzeket a szörnyetegeket vámpíroknak hívják magukat. Természetes ellenségeink. Ők kijelenteték, hogy legyilkolják az összes boszorkányt mi pedig elhatároztuk, hogy őket pusztitjuk el. Habár bevallom vannak rossz szándéku boszorkák, de gyakran segítő szándékuak. A vámpírok visszont csak élő marhákként tekintenek az emberekre. Még alszanak belopóznak a szobáikba és elkábítva őket vért lopnak tőlük. Élősködő pondrók akik más élőlények bántásából jutnak élethez. De te különleges vagy! Megállíthatod ezt a véget nem érő körforgást. Ezért is az a neved, hogy Kimiko. A jelentése Hercegnő. A béke hercegnője aki végül elhozza a nyugalmat a boszorkányok és emberek között. Te vagy az aki a több évtizede szunyadó harcot újra lángra lobbantod és örökre eltörlöd a föld szinéről ezeket az undorító teremtményeket." Ez volt az egyetlen alkalom, hogy ilyen dühösnek láttam anyámat. Ennyire emlékeztem mindössze mert ezután elaludtam a folyamatos ringatózástól. Viszont ez a kis foszlány is elég volt, hogy  Minden végtagom elkezdjen remegni a félelemtől.
-Látom eszedbe jutott!-mosolyogva néz rám, de nem amolyan szívélyes mosollyal. Inkább morbid, visszataszító és undorító. Ez a gonosz kifejezés erőt ad, hogy ráeszméljek nem hagyom annyiba ezt az egészet.
Egy fa rúd van a falnak állítva közvetlenül mellettünk. Igaz nem túl nőies, de mivel a fiú olyan közel hajolt az arcomhoz teljes erőmből lefejelem. Majd szédelegve felkapom a fa rudat. A homlokomon vékonyka vércsík folyik végig. Pont mint a támadómnak.
-Te nem vagy normális! Ezzel saját magadnak is fájdalmat okoztál.-mondja majd kezével letörli homlokáról a vért aztán lenyalja a kezéről a letörölt vért. Készenlétbe állva magam előtt tartom a fa rudat, habár szédelgek és egy csöppet homályosan látok próbálok koncentráloni. A fiú, Naonobu előkap egy aprócska tört a ruhája alól. Nem jelzi szinte semmi, hogy vámpír csak egy kicsit nagyobb a metszőfoga az átlagnál és élesebbnek tünik, de egyébként észre se vehető. Ha nem figyelném megrögzöten.
-Nem akarok harcolni.-motyogja komoran.
-Akkor miért vettél elő kést?-kérdezem ádázul és neki rontok. Ütésemet könyeden kivédi tőrével és egy mozdulattal ketté vágja a fegyverem. Közel hajol hozzám én hátrálnék, de eldobja a kését és kezét a derekamra fonja. A homlokomról lenyalja véremet. Kiráz a hideg. Próbálom eltolni, de nagyon erősen magához szorít. Közel hajol a számhoz és egy rövidke kis csókot nyom az ajkamra amitől az én szám is véresé válik.
-Ez egy hadüzenet! Vigyáz magadra Katanowa Kimiko!-mondja kedvesen és meglepődök, hogy ilyen oldala is van. Rámkacsint. Letörlöm ajkamról a vért. A szorításából még mindig nem enged.
-Segítség!-ordítom, de nem várok segítséget. Kicsapódik az ajtó.
-Kimiko!-hallom Hattori kétségbeetett hangját. Kiránt Naonobu karjai közül.
-Mit csinálsz?-néz rá vészjósló dühvel.
-Semmit!-rámkacsint majd lazán elsétál. Ezzel a kis hadüzenettel újra elkezdődik az ádáz küzdelem a vámpírok és a boszorkányok között.

Vendégkönyv

Név:*E-mail:Üzenet:*

Antispam kód:*

Weblap készítés ingyen