5.fejezet-Furcsa találkozás

Hattori szája az enyémhez tapadt. Az a gondolat gyötör, hogy habár nem vérszerint, de mégiscsak testvérek vagyunk. Elhajol tőlem és engedi, hogy felüljek. Meleg erős kezével megfogja a kezemet.
-Kimiko én...-kezdene bele lágyan csengő mély handjávan, de kinyílik az ajtó és bejön rajta Baisotei. Először meglepett arccal nézi ahogy a földön ülök aztán hirtele feleszmél odasiet hozzám és annyira magához ölel, hogy nem kapok levegőt. Nem vagyok hozzászokva a testi kontaktushoz így egy kisé kellemetlenül érzem magam.
-Úgy örülök, hogy jól vagy!-mondja boldogan és egyre jobban magához szorít.
-Nem fog sokáig tartani ha megfolytasz!-préselem ki a számon. Elenged és csillogó szemeivel végigmér.
-Ma lesz egy pár vacsoravendégünk. Ha már jól vagy akkor talán részt is vehetnél a fogadáson.-mosolyog rám Baisotei.
-Áhh annyira azért nem vagyok jól!-húzom el a számat. Köztudott, hogy utálok vendégeket fogadni és bájologni.
-Jól van. Nem kell csinálnod semmit,de akkor itt kell maradnod ebben a szobában.-mondja megadóan.
-Rendben.-csillog a szemem a boldogságtól.
-Gyere Hattori készüljünk fel a fogadásra!-hívja a fiát. Jattori kelletlenül, de engedelmesen feláll.
-Én nem maradhatok ki ebből?-kérdezi szomorkodva.
-Nem!-mondja határozottan az apja és kisiet az ajtón.
-Hajrá!-kacsintok rá gúnyosan.
-Ha elkaplak esküszöm, hogy...-nem tudja végig mondani mert a szavába vágok.
-De nem tudsz elkapni!-nyujtom ki a nyelvem és elkezdek szaladni- Érzem, hogy már elég közel van hozzám így átugrok egy bokrot hátha le tudom rázni, de ahogy elrugaszkodom a földtől elkap és együtt esünk a földre.
-Há há megvagy!-mondja gonoszan. Elkezd csikolni. Szinte már sikitva nevetek. Abbahagyja és kimelegedve a futástól lihegve mosolyog rám.
-Vissza kéne mennünk!-mondom kicsit pirulva és megpróbálok felállni, de lefogja a kezem.
-Kimiko zavar ami a szobában történt?-kérdezi látva az elpirult zavarodott arcomat.
-Mi testvérek vagyunk vagy mi nem?-válaszolok a kérdésre kérdéssel.
-De nem vérszerinti!-mondja ellenkezve. Hajolna közelebb a számhoz, de elrántom a fejemet.
-Legalább gondoljuk át ezt az egészet. Rendben?-nézek rá kétségbeesetten.
-Rendben.-mondja megadóan és felsegít a földről, de kezemet még mindig nem engedi el. Valahogy jól esik, hogy fogja a kezem. Megnyugtató érzés. Ahogy a ház közelébe értünk próbáltam kiszabadítani kezem a szorításából.
-Várj!-mondja szomorúan.-Csak még egyszer.-néz rám nagy barna bociszemeivel.
-Jól van!-mosolygok megadóan. Kezével felemeli az államat és gyengéden megcsókol. Kezét a derekamra fonja és közel húz magához. Annyira közel, hogy testünk összeér. Levegő hiányába elengedi ajkamat, de hajolna felém még egyszer.
-Csak egyről volt szó!-mondom neki gúnyosan és kinyújtom a nyelvem majd beszökdécselek a házba. Hattori olyan kifejezést vág mint egy kisgyerek akitől elveték a játékát. De aztán mosolyogva csatlakozik hozzám. A nap további folymán aludtam és pihentem. Este fele valami megzavarta az alvásomat. Valaki a nyakamat simogatja.
-Biztos Hattori!-gondolom mérgesen.-Már ezt megbeszéltük!-mondom, de érzem, hogy továbbra is simogatja valaki a nyakamat. Kinyitom a szemem és nem Hattori az hanem egy másik fiú. Barnás haja az arcához simúl. Kék szemében mohó csillogás villan.
-Ki vagy te?-kérdezem és hátrahőkölök.
-A nevem Siyomi Naonobu.-mondja kaján mosollyal. Hátrálok ő pedig közeledik felém. Nekiszorít a falnak.
-Tudtad, hogy a boszorkányok vére a legfinomabb?-sugja a fülembe.

Weboldal készítés ingyen