Anime Fanficek
Fantasy,dráma,romantikus,vámpír történet,kaland,akció,vígjáték,horror,yaoi,iskolai élet. Minden féle műfaj. Ébreszd fel a fantáziád!
MENÜ

 

 

 

2.fejezet-Az ártatlan bűnhődése

Amikor Kimiko már biztonságba érezte magát leroskadt egy fa alá és elkezdett gondolkozni. A korához képest elég okos kislány volt. Az anya felkészitette erre a helyzetre is! A lány dolga az volt, hogy elbujdosson és legalább 2 hétig próbáljon minél messzebb maradni a falutól. Még is a lány úgy gondolta, hogy muszály segitenie az anyán hisz ő nem tett semmi rosszat csak próbált segiteni az embereken! Így hát elhatározta, hogy holnap reggel ahogy tud visszamegy a kunyhóhoz és megnézi, hogy a katonák miket vittek el és hogy felégeték e a kunyhót. A kislány lefeküdt és próbált elaludni a fa törzsénél, de valahogy sehogy se jött álom a szemére. Végül valahogy csak elaludt. Hamar feljött a nap. Elkezdtek csiripelni a madarak és igazi tavaszi hangulat volt. Kimiko visszaindult. Habár tegnap este nem tünt olyan soknak a lefutott út a háztól az erdő belsejéig mégis most visszafele sokkal hosszabb volt. Mikor Kimiko odaért a kunyhóhoz akkor már csak hamuk maradtak belőle. Anyával szinte csak 2 hónapig laktak itt mégis az otthonának tartotta a kis zugott. Tudomása ellenére elkezdtek potyogni a könyei. Tudta, hogy mostantól minden megváltozik. Az anyát valószínűleg élve fogják máglyán elégetni és ő nem tehet érte semmit! Erre még több könny gördült le kerek kis arcán és a szép napot eltakarták az esőfelhők. Elkezdett zuhogni az eső minél hevesebben sírt a kislány annál jobban esett az eső. Fél óra sírás után a kislány valamennyire lehigatt és az eső sem esett már. Csak borus volt az ég. Szegény lány teljesen elázott. Úgy döntött, hogy elmegy a faluba. A katonák lovakkal voltak úgyhogy még az éjszaka visszaértek. Neki egy egész napba fog telni még odaér gyalog! Úgy számolta, hogy 1 nap alatt odaér az anya halálos itéletének a kihérdetése pedig olyan 2 nap. Úgyhogy még mielőtt az anyát máglyára teték volna megmenti! Ez volt a csavaros kis 6 éves lányka ötlete. Ám elszámolta magát!  A falu bírója jóval hamarabb itéletett hozott mint az ahogy a Kimiko elképzelte! Egy nappal később a kislány éhesen szomlyasan és fáradtan ért be a falu főterér.
-Remélem nem késtem el!-mondta reménykedve!
Egy máglya volt előkészitve. A máglya felé egy bekötözött szemű nőt vezetek. Kimiko ilyedten ezt sutogtta:
-Anya...
A falu népe nagy orditozás és heves dobálás közepete nézte végig ahogy a nőt a máglyához vezetik. A nő felé dobáltak rohadt zöldségeket és tojásokat. A falu bíroja és papja a máglyánál várták, hogy a nőt végigvezesék a népen. A bíró morbit mosollyal figyelte ahogyan a nőt tojással és egyéb undorító dolgokkal dobálják. A falu bírója egy kegyetlen ember volt. Előszeretettel adott ki halálos itéleteket a boszorkányokra és az eretnekekre. Kimiko arcán könnycseppek csordultak végig. Tudta, hogy innen már nem tudja megmenteni az anyát. Az eső elkezdett szakadni és a pöttöm kislányra aki könnyező arccal bámulta anyukáját senki se figyelt. A nőről levették a szemkötőt. A pap még motyogott egy kicsit utána a nőt felsegítették a máglyára. Nem ellenkezett! Kimiko már nem bírta tovább! Elkezdett anya felé sírva szaladni:
-Anya!!! -könnyek cseppegttek le az arcáról.
-Kimiko...-mondta meglepetten a nő.
Kimiko odaszaladt anyához és átölelte. A nő viszont eltolta magától. A falu bíroja megkérdezte a nőt:
-Ez a te gyereked?
-Még soha nem láttam!-mondta a nő szemrebbenés nélkül.
-De...-mondta Kimiko.
-Akkor vigyétek el innen! Zavarja a kivégzést!-mondta nagy hetykén a falu bíroja.
A katonák karon ragadták Kimikot. Annyira meglepte, hogy anya letagadta, hogy eszébe se jutott ellenkezni. Engedte, hogy a katonák elcipeljék. Nem értette, hogy miért csinálta ezt vele az anya. A katonák elcipelték egy mellék utcába ott lerakták és utána ott hagyták őt. Kimiko már annyira éhes, szomjas és fáradt volt, hogy össze eset. Kimiko ezután egy meleg szobában ébredt. Vizes ruháji helyett tiszta fehér szoknya volt rajta. Az ágy mellett egy asztal állt tele sültcsirkével és krumplipürével, mellette pedig egy kistányérbe egy kevés keksz. Kimiko jobban körbenézett a szobában és meglátott egy féfit az ablaknál. Kimikot figyelte.
-Ki maga?-kérdezte félénken mégis határozottan Kimiko.
-A nevem Hitomo Baisotei! Te Katanowa Saya lánya vagy?
-I-Igen!-mondta Kimiko, de közben a finom sült csirkét nézegette.-Vagy is már nem!-mondta szomorúan.
-Hogy érted ezt?-nézet a lányra Baisotei.
-A falu bírójának azt mondta, hogy nem vagyok a lánya!-mondta könnyeivel küszködve a lány.
-Ugyan ne butáskodj!-mondta nevetve a férfi. Baisotei közelebb ment Kimikohoz és ekkor már látszott az egész arca. Olyan 30 év feletti férfi lehetett barna szemmel és hajjal. Elégé erős lehetett mert a pólója alól látszott izmos karja. Ugyanakkor nem tűnt munkásnak. Szép és tiszta ruhát viselt és a külseje is elég ápolt volt.
-Anyád biztos csak azért mondta, hogy nem vagy a lánya mert a tömegből kiszaladtál és meglepődött. Ráadásul, ha azt mondta volna, hogy a lánya vagy akkor ahogy ismerem a falu bíroját biztos anyád mellé kötözött volna a máglyára. Neki is van egy veled egyidős fia, de olyan kegyetlen, hogy szerintem biztos, hogy téged sem kimélt volna!-mondta dühösen Baisotei.
-A-Any-Anyám meghalt?-kérdezte könnyezve Kimiko. Bár tudta a választ, de meg akart bizonyosodni róla, hogy tényleg így történt.
-Sajnálom nem tudtam megmenteni!-mondta szomorúan Baisotei.
-Az a szemétláda! Bosszút fogok állni!-mondta Kimiko és közben a falu bírojának a kegyetlen arcára gondolt.
-Kimiko biztos vagyok benne, hogy Saya elnézné ezt, ha élne!-mondta kicsit meglepetten Baisotei.
-Nem érdekkel! Ha meg akar állítani akkor csak rajta!-mondta könnyes szemmel, de mégis komolyan é vészjóslóan Kimiko.
-Le se tagadhatnád, hogy Saya volt az anyád!-mondta jó indulatúan Baisotei.-Előbb inkább egyél!-mutatott rá a sült csirkére és a krumpli pürére.
Kimiko elkezdett enni. Nagyon éhes volt és még nem evett soha ilyen úri ételt. Miután evett Baisotei megpróbálta megnyugatatni:
-Kimiko nyugodj meg! Még csak hat éves vagy! Biztosítalak róla, hogy én nagy gonddal felnevelek és megtanítalak harcolni! Én se szívlelem Otonashi Gint!
-Ki az az Otonashi Gin?-nézett értetlenül Kimiko.
-Na látod még az igazi nevét se tudod! Otonashi Gin a falu bíroja!-nevetett Baisotei.
-Jól van! Akkor itt maradok és ön tanítani fog?
-Igen! Úgy foglak felnevelni mintha a saját lányom lennél!
-Maga honnan ismerte anyámat?
-Gyere kori jó barátok voltunk!

 

 

 

 

Menü

Weblap készítés ingyen

Hírek

  • Nekomimi 27.fejezet
    2011-04-09 14:54:01

    Hát... Hossz szünet után végre van időm és erőm folytatni mindent. Lehet, hogy a vége egy kicsit zavaros lett, de azért remélem megértitek. :) Jó szórakozást! ^^ Írjatok komikat! :]

  • Szavazás eredménye
    2011-04-09 14:31:06

    Egységesen a 13-as bérgyilkos című ficemet szavaztátok meg a hónap fanficének. (Na jó talán nem egységesen, de nagy fölénnyel ez győzött! :D) Megpróbálom minél hamarabb behozni a lemaradásaimat.

  • Nekomimi 26.fejezet
    2011-03-24 16:52:23

    Ez még a múlt heti... Ezen a héten ha minden jól megy még jön kettő! ^^ Jó szórakozást! Ez amolyan töltelék fejezet, mert ilyen nagyobb eszményű dogokhoz nem volt erőm! XD Tesin futattak minket és egy órán át győzködtem magam, hogy egyálltalán leüljek írni. Szerintem annyira nem is lett jó...

  • Új menüpont Távolabbi terveim
    2011-03-20 19:20:13

    Nézzétek meg.

  • Írók Démoni Versenye
    2011-03-20 18:41:12

  • Szavazz!!! :)
    2011-01-08 18:59:40

    Érdekesweb linkgyűjteményÉrdekes Weblap Szavazás

  • Zene
    2010-11-22 19:12:26
Asztali nézet