11.fejezet-Első gyilkosság

A szívem egyre hevesebben ver. A fejem zakatol. Kificamodott lábam zsibbadtan pihen a földön. Kezeim remegnek az idegességtől. A félelem villámként hasít a szívembe amikor meglátom Shin gúnyos és morbid vigyorát.

Ki ő? Egyáltalán mitől félek? Ő is csak egy szánalmas ember! Hogy jön ő hozzá, hogy egy boszorkány torkához kést szorítson?!

Az adrenalin szintem az egekbe szökött. A fejembe tódult a vér és hirtelen megszédültem, de aztán elmúlt a félelmem, a zsibbadtság és a fajdalom a lábamból. Úgy érezem bármire képes vagyok.

-Mi a baj olyan megrettentnek tűnsz!-simítja végig az arcomat. Elkapom a fejemet a kezétől.

-Tudtam, hogy csak egy undorító perverz lehetsz!-húzom el a számat mérgesen.

-Hát ha azt mondod, hogy perverz vagyok akkor tegyünk eleget a kijelentésednek.-mondja és valami megváltozik a mosolyába.

Ezt nem lehet leírni... Mintha kevesebb lett volna benne a rosszallás és a gonoszság, de mintha vegyült volna egy kis gúnnyal és perverzióval. Mindent összevetve az arckifejezésében mégis volt valami... Mintha egy sűrű és sötét tengerbe néznék. Egy olyan tengerbe ami feneketlen és homályos. Amibe ha egyszer belekerülsz soha nem juthatsz ki. És ennek ellenére valami kis fényt véltem felfedezni a tekintetébe. A sötét tenger alján pihenő drágakövet. Mintha lenne valami jóindulat is a mélykék szempárba amit elnyom a gúny és perverzió.

A kés még mindig a nyakamhoz szorította, de közel húzott magához és megcsókolt. MEGCSÓKOLT! Az undorító, halovány ajkait az enyémekhez nyomta. A csókja teljesen más volt mint Hattorié. Az övébe semmi szenvedély és szeretet nem került. Szinte elkapott a hányinger.

Kihasználva az alkalmat térden rúgtam és kicsit hátrébb löktem magamtól. Kezéből próbáltam kiszedni a késem sikertelenül. Majd tolakodásba kezdtünk.

Shin valahogy felém került én pedig sikeresen kicsavartam a kezéből a tört. Nagy kezét nyakamra fonta és erőteljesen szorította. Egyre fogyott a levegőm... Próbáltam kiszabadulni szorításából. Sikertelenül.

Kétségbeesem! Már csak egy kevés szusz van hátra. Érzem ahogy fejem egyre zsibbad az oxigénhiánytól. Majd hirtelen elhatározásból a kés a mellkasába döföm.

A szorítása enyhül és szeme kikerekedik. Egész testével rám zuhan. Elernyedt halott teste beterít. Nagy erőfeszítések között kikászálódok alóla majd mikor felállok akkor fogok fel mindent.

Megöltem valakit! Gyilkos lettem!

A szívem egyre kalapál és fejem újra zúgni kezd. Fehér alsószoknyám csöpög Shin vérétől. A vér jellegzetes szaga mindent beterít. Érzem szám ízében az intenzív vas ízt. Köpök egyet és köpésem vérrel vegyült. Az arcomhoz kapok és az is tapad a vértől. Hisztérikus rohamot kapok.

Szememből hatalmas könnycseppek buggyannak elő és zokogásba török ki.

Hisztérikusan,zihálva futásba kezdek. Vissza a Hitomo birtokra. Lábamba minduntalan hatalmas fájdalom hasít, de nem foglalkozok vele. Csak rohanok ahogy a lábam bírja.

Még visszanézek egyszer utoljára az élettelen fiú elernyedt testére és a vértócsára körülötte.

Majd bevetem magam az erdősbe. A fák mintha vádlón figyelnék minden egyes léptemet.

Hatalmas gombóc van a torkomba. Cserepes,száraz ajkaim összetapadnak. Torkom szúr a szárazságtól. A felém meredező faágak sebet ejtenek rajtam. A nap javába fent volt az égen én mégis úgy éreztem mintha egy horrorfilmbe kerültem volt. Hirtelen minden olyan ijesztőnek tűnt. Mintha a fák fel akarnának nyársalni.

Úgy éreztem magam mint egy száműzött vad akit üldöznek. Pedig igazából nem üldözött senki... Egy lélek se járt a nyomomba és ezt én is tudtam nagyon jól. Nem kint üldöztek hanem bent. A lelkemben... A fák se azért tűntek olyan groteszknek mert a nap nem sütött volna elég lágyan és barátságosan. Csak a lelkiismeretem üldözött.

Megöltem egy embert és erre nincs bocsánat!

Kiértem az erdőből egy kis tisztáshoz. Szaladtam tovább szakadatlanul. Átugrottam a kis patakocskát ami keresztülszelte a mezőt.

Lábam minden egyes lépésnél egyre jobban és jobban sajgott. Kezem remegett az idegtől és szívem hevesen zakatolt.

Elérkeztem az ajtóhoz ami a Hitomi birtokra visz. Feltéptem az ajtót és tovább trappoltam a füves gyepen. Lábam nem bírta tovább és felmondta a szolgálatot. Úgy estem a földre mint egy zsák krumpli. Kezdett minden homályosodni... Próbáltam egyre jobban kinyitni a szemem, de mégis minden elsötétült. Elvesztettem az eszméletem, de mielőtt ez megtörtént volna egyetlen egy gondolat járt a fejembe:

Bárcsak soha többé ne kelnék fel!

Vendégkönyv

Név:*E-mail:Üzenet:*

Antispam kód:*

• Kimiko /Szerkesztő/
  2011-02-24 13:28:02
  Köszi! :) Hát... Kicsit lusta is voltam meg hát, úgy hosszú is lett volna és fel akartam gyorsan dobni valamit... A folytatás szerintem nemsoká meglesz mert már megvannak a terveim! :D
• koltai7
  2011-02-23 18:46:26
  Miért nem írtad meg egybe, olyan kíváncsi vok h mi lesz vele! De végül is, talán tényleg jobb így de akk írd meg hamar a folytit! ^^ Nagyon jó lett!!! :D
• Kimiko /Szerkesztő/
  2011-02-23 13:52:15
  Karin: Örülök, hogy tetszik! ^^ Erizawa Nanami Köszi! :) Húú isteni író?! *-* Még a végén zavarba jövök! XD Igyekszem a folytatással! ^-^ Midori: Elég sejtelmes az érdekes szó, de remélem nem rossz értelemben érdekes és azért tetszik. Valamennyire... :D
• Midori
  2011-02-22 17:33:11
  Érdekes lett^^
• ErizawaNanami (erizawa.nanami@gmail.com)
  2011-02-22 17:29:44
  naon kira!!!!!! folytasd hamar! te egy isteni író vagy! Xd
• Karin
  2011-02-22 16:31:01
  Nagyon király,nagyon tetszik.

Weblap készítés ingyen