1.fejezet-Vidám reggel komor éjj



Egy még hat évesnek se tűnő kislány szaladgált egy virágokkal teli réten. Boldognak és gondtalanak tűnt.
De ez nem volt teljesen igaz! A kislány már egy ideje bujdosott anyukájával. A lány anyát boszorkánysággal
vádolták. Nem alaptalanul! A rétre kijött a lány anya és kedvesen hozzászól:
-Kimiko mondtam, hogy ne kóborolj el nagyon! A végén még valaki ránk talál!-mondta kedvesen, de mégis szemrehányóan.
-Bocsi anyu!-mondta a lány szomorúan.A nő karon fogta a kislányt és elindult vele egy kis kunyhó felé.
A kunyhót futónövények nőtték be és alig látszott ki a mögötte elterülő erdő mögül. A nő és a lány bementek a házikóba.
A nő leült egy asztal elé és növényeket és ehhez hasonló dolgokat rakosgatott egyik dobozból a másikba.
-Anya! Miért üldöznek minket az emberek?-kérdezte a lány értetlenül.
-Mert boszorkánysággal vádolnak, de ezt már megbeszéltük!-mondta a nő kicsit komoran.
-De te nem ártottál senkinek! Sőt! Még meggyógyítottad a beteg embereket!
-Tudod, bármi ami egy kicsit is emberfeletti attól félnek az emberek! Így van ez a gyógyítással is!
-De én ezt nem értem! Az emberek buták! Te soha nem ártottál nekik! Még segítettél is! Hálátlan kutyák!-mondta a kislány durcásan.
-Jaj Kimiko nem szabad az emberekről így beszélni! Ők is élőlények! Követhetnek el hibákat!-mondta gyengéden és kedvesen.
-Akkor is utálom őket!-mondta a kislány egyre mérgesebben.-Bár meghalna mind!!!
-Kislányom!-mondta az anya szigorúan.-Mi isteni erőkkel rendelkezünk, ezért nem szabad gyűlölettel gondolni senkire! Így árthatsz is másoknak!
Gondolom örököltél némi erőt tőlem! És azt szeretném, ha ezt nem rosszra használnád hanem segítenél embertársaidon!
-Isteni erő? Erről még nem is beszéltél! Légyszi mesélj róla!!!-bociszemekkel nézett a lány a nőre.
-Hát talán mesélhetek neked néhány történetet arról az időről mikor még annyi idős voltam mint te!
-Oké!-mondta vidáman.
-Talán annyi idős voltam mint te! Vagy lehet, hogy már 7 éves is elmúltam mikor először történtek velem furcsa dolgok.
Anyámmal elmentünk a vásárba, hogy az ebédhez bevásároljunk. Nagyon szép napos nap volt. Olyan voltam mint egy átlagos
kislány. Anyám így szólt:
-Saya menj szépen játssz a kislányokkal én addig megnézem a zöldségest!
-De anya! Tudod, hogy utálnak! Nem tudom mit csináltam amiért ennyire kiközösítenek.
-Jaj kicsikém muszáj próbálkoznod a beilleszkedéssel! Még csak most költöztünk ide. Persze, hogy bizalmatlanok veled! Kell
nekik egy kis idő!Addig is próbálkozz keményen vagy ha még így se barátkoznak veled akkor az már az ő bajuk! Egy ilyen tündéri teremtés
ne legyen ilyenek miatt szomorú!! Rendben?-kérdezte kedvesen.ű
-Rendben!-bólintott boldogan. Odaszaladtam az ugrálókötelező lányokhoz és igazán kedvesen megkérdeztem tőlük, hogy játszhatnék e.
De a válaszuk csak ennyi volt:
-Már nincs több hely!-mondta hetykén a velem egyidős kis szeplős lány.
-De nem zavarnálak titeket!
-Biztos még játszani se tudsz! Végül is te is csak egy jöttment koldus vagy a családoddal együtt!-mondta a szeplős lány és a
többi lány elkezdett gúnyosan nevetni.
-Az egy dolog, hogy engem sértegetsz! Azt még úgy ahogy el is fogadom, de hogy még a családomat is azt már nem tűröm!-az arcom
komor és vészjósló lett. A napos szép égre hirtelen sötét esőfelhők gyűltek és a napot elbújtatták. Elkezdett esni az eső.
-Ez meg mi?!-mondta zavarodottan a szeplős lány.
-Játszatok csak tovább!-mondtam mérgesen-Remélhetőleg játék közben eltörik a lábad és soha nem tudsz majd lábra állni!
-Azután jött értem anyám és hazavitt. Azt hiszem 2 nappal ez után az egész falun végigszaladt a hír, hogy a lánynak aki nem
fogadott be a játékba eltörte a lábát. A lányok elmondtak mindent a szüleiknek, hogy én mit mondtam és, hogy mi történt.
Akkor megvádoltak boszorkánysággal. Persze minden letagadtam és anyám azt mondta, hogy a lányok nem kedvelnek engem és
biztos azért találtak ki ilyen történeteket. Egy felnőtt szava többet ér egy tucatnyi gyerekénél. Akkor engedtem el legelőször
és remélhetőleg utójára. Azóta kontrollálom a rossz érzéseimet.
-Például milyen érzéseket?-kérdezte Kimiko.
-Hát... Például düh, irigység, lenézés és bosszúvágy.
-Nekem is vannak ilyen képességeim?
-Úgy érzem, hogy vannak! Valószínűleg még erősebb is vagy mint én! De ezt az erőt nem szabad rosszra használni!
-Jól van!-mondta flegmán.
-Megígéred, hogy nem használod az erődet rosszra?
-Megígérem!
Ezután eseménytelenül telt el a nap további része. Anya és lánya megvacsoráztak utána fekvéshez készültek mikor megszólalt a nő:
-Kimiko rossz érzésem van! Ha megtámadnának minket csak hagy itt és fuss el!
-De anya nem hagyhatlak itt!-mondta kétségbeesve.
-Ígérd meg, hogyha valami történik úgy futsz ahogy a lábad bírja!
-Nem!
-Kimiko ígérd meg!-mondta szigorúan.
-De...!
-Kimiko!
-Rendben megígérem!-adta meg magát szomorúan a kislány.
Ekkor valaki betört a kunyhóba. Kicsapódott az ajtó és 3 katona állt az ajtóba. A nő odasugta Kimikonak:
-Kimiko fuss!
Azzal felkapott az asztalról egy kést és nekirontott a katonáknak. Meglepő volt, hogy egy nő így tud harcolni.
A katonákat is meglepte így csak a védekezésre volt idejük és észre se vették, hogy egy kislány kiszalad mellettük.
A nő még harcolt egy kicsit a látszat kedvéért a katonákkal, de szándékosan egy sebet se ejtett a katonákon.
A kislány csak szaladt egyre beljebb és beljebb az erdőben. Nem nézet háta. Csak szaladt ismerte az erdőt és nem félt,
viszont attól rettegett, hogy az anyával történik valami.

Weblap készítés ingyen