2.fejezet-Véres összecsapás

Gondoltam rá, hogy lefegyverezem két támadómat, de földbe gyökerezett a lábam. Azon agyaltam vajon mit kéne tennem most, hogy a hozzám legközelebb állók elárultak? Vajon mivel vesztegetheték meg őket? Ehez hasonló kérdések ötlenek fel bennem és egyszerűen nem tudtom mit tegyek. Földbe gyökerezik a lábam. Nem akarok meghalni! Viszont a barátaimat se akarom bántani.
-Azt hittem barátok vagyunk...-nyögöm hosszas tépelődés után és a hangom reketten cseng a fülemben mintha nem is én mondtam volna. Izumi arca kisé megváltozik, de nem úgy ahogy én gondoltam.
-Még hogy barátok?! Te melyék világban élsz?-arcán gúnyos félmosoly jelenik meg. Ez a két kérdés szíven ütött. Olyan érzésem van mintha kardot szúrtak volna a szívembe. Le is néztem, hogy esetleg Izumi szúrt e le, de nem! Ez a szúra maró érzést a szavak okozák. Utoljára akkor éreztem ilyet mikor a szüleim elhunytak. Egyszerűen nem tudtam visszafogni magamat. Könnyek szöktek ki a szememből. Egyszerre egy kis tehetetlen síró kölyöknek éreztem magam a halál küszöbén. Mint akit rossz álmában gyötrik a csúnya szörnyek. Csakhogy ez nem álom! Hanem valóság! Már nem sajnáltam volna meghalni. Úgy éreztem, hogy az a nagy lelki fájdalom ami most ért önmagába elég lenne, hogy megöljön. De mégse!
-Neked soha nem volt és nem is lesz barátod! Mégis hogy gondoltad? Csak egy beképzelt hercegnő vagy aki jár kel és mindent és mindenkit félrelök ami vagy aki az útjába kerül. A néped sorsa se érdekkel csak az, hogy mentsd az életed!-mondja dühösen Gonshiro. Kisé hátra fordultam, hogy lássam az arcát. Felháborodottság vegyült dühvel.
-Méghogy én? Tudod hány átalvatlan éjszakán vagyok túl? Töprengek, hogy mit kéne tennem... Mi lenne jó a népemnek. Erre jösz te és kioktatsz?! Tudod mit menj a francba!-mostmár nem elkeseredet vagyok hanem dühös. Dühös mert ha a népem ezt gondolja rólam akkor nincs jövőnk. Be kell bizonyítanom ennek az ellenkezőjét! Újra felobbant bennem az élni akarás. Egy kopogtatás hallatszik az ajtón ezzel megzavarva gondolkodásmenetemet. Pár hosszú pillanatig csend lett.
-Megumi kérlek nyisd ki! Beszéljük meg! Tudom, hogy otthon vagy.-mondja egy fiú az ajtó mögül. Vajon ki lehet az? Hisz szinte egy barátom sincs főleg nem fiú!
-Megumi valami baj van? Hívom a rendőrséget!-mondja a fiú és akkor már sejtem ki az. Izumi és Gonshiro a rendőrség hallatán visszaváltoztak és leengedték fegyvereiket.
-Csak semmi trük! Nyisd ki az ajtót és küld el!-sugja oda nekem Gonshiro. Nem hiányzott nekik az, hogy a zsaruk itt szaglászanak. Főleg ha el akartak tenni láb alól! Félteték, hogy leleplezik a vámpírokat. Így hát kinyitottam az ajtót. Jól sejtettem! Egy ismerős alak áll az ajtó előtt csak fekete szárnyak nélkül.
-Szia édes!-mondja majd megölel. Erősen magához szorít.
-Én leszerelem a pasast tiéd a nő.-sugja halkan a fülembe. Nem tudom miért, de valahogy megbíztam benne.
-Rendben!-nyögöm vissza és elenged.
-Miért szaladtál el?-kérdezi tetetett szomorúsággal.
-S-sajnálom!-nyögöm vissza és lesütöm a szemem. Igazából nem sokat értettem az egész színjátékból, de nem is kellett. Elég volt hogy Gonshiro és Izumi elengedtek.
-Örülök! Ön biztos Megumi apja!-nyujt kezet Gonshironak.
-Igen!-Gonshiro mosolyt erőtet az arcára és kezet fog a fiúval. Ez nagy hiba volt mert a fiú egy jól irányzott ütéssel gyomorszájon vágta Gonshirot aki ettől a földre került. Én pedig neki támadtam Izuminak. Mind a ketten átváltoztunk. Öklömmel nagyot suhintok Izumi felé aki ettől az 5 méterrel arébb lévő falba csapódi összetörve a vitrines szekrényt. Kicsit oldalra pillantok és látom, hogy már Gonshiro és az ismeretlen fiú is átváltozva viaskodnak. Gonshiro egy erős ütéstől hangos robajjal az üveg dohányzóasztalunkra esik összetörve azt.
-Megumi vigyázz!-ordítja rám a fiú és arra nézek ahol Izumi még mozdulatlanul feküdt az előbb. Villámsebesen közeledik felém egy karddal. Nagyot suhint a fejem felé. Gondolom azt tervezte, hogy levágja a fejemet, de én gyorsan lehajoltam és még a csapás közben végtelené vált hasába szúrtam kezemet. A kezem áthatolt a testén. Ekkor döbbentem csak rá mit tettem. Most öltem először ráadásul egy hozzám közel álló embert. Rámhajolt a teste és vért köhögött fel.
-Sajnálom.-sugja a fülembe. Kihúztam a kezemet a testéből. Tehetetlenül esikett a földre. Gonshiro is a földön fekszik vérben úszva. Észre se vettem és könnyek szöktek a szemembe. Az ismeretlen fiú hirtelen a közelembe került és végig simítja a hajamat.
-Honnan tudjam, hogy benned megbízhatok?-nézek rá kétkedve és hátrálok egy lépést.
-Sehonan!-mosolyodik el a fiú és felém nyújtja a kezét. Megfogom a kezét és halványan elmosolyodok.
-Mi a neved?-kérdezem és közbe kézen fogva elindulunk az ajtó felé.
-Harada Kei.-mondja és elérkeztünk az ajtóhoz. Ölbe vesz. Elrugaszkodik a földtől és erős szárnycsapásokkal felszállunk. Mindig is ki akartam próbálni milyen repülni.  A szél lágyan simogatja az arcomat. Hirtelen minden elsötétült.

Vendégkönyv

Név:*E-mail:Üzenet:*

Antispam kód:*

Weblap készítés ingyen