1.fejezet-Árulók

Keltél már fel úgy, hogy nem tudtad mikor halsz meg és ki öl meg? Hát persze, hogy nem! Én mindig úgy kelek, hogy nem tudom épp mi fog történi. Rettegek, hogy elnyel a sötétség vagy esetleg valaki megöl álmomban vagy ébrenlétem közben. Nem értitek igaz? Minden úgy kezdődött, hogy a démonok elhatározták kinyírják a konkurenciát. Hogy ez pontosan mit jelent? Mindössze annyit, hogy elkezdtek vadászni a vámpírokra. Én voltam a vámpírok hercegnője. Apámat és anyámat a két uralkodót lemészárolták engem pedig mentetek ahogy tudtak. Két szolgám eljöttek velem és a szüleimnek adják ki magukat. De ki tudja mikor jönnek rá a démonok, hogy átmenekültem az emberek dimenziójába. A vámpírok csak azért állnak ellen a démonok elnyomásának mert  csillogok nekik reménysugárként. Még egy uralkodó életben van és ez erőt ad nekik. A harcban sokan elhunytak már a démonok és a vámpírok oldalán is egyaránt. Fájdalmas, de a harc még ki tudja meddig fog tartani… Már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg megpróbálok békét kötni a démonokkal. De biztos voltam benne, hogy ha megszerveznék velük egy találkozót akkor azonnal elkapnának és lemészárolnak. Az igaz nevem Aramaki Eiko, de itt az emberek dimenziójában az álnevem Hirano Megumi. Velem jött Fugunaka Izumi az ő álneve Hirano Keiko. Meg még velem jött Izumi bátya Fugunaka Gonshiro álneve Hirano Morie. Izumi és Gonshiro a szüleimnek adják ki magukat.

-Eiko hercegnő kezdődik az iskola! –nyit be a szobába Izumi vagy inkább Keiko. Feketés hosszú haját lepelként húzta maga után. Barnás sárgás szeme kedvesen csillog nem látszik rajta, hogy vámpír.

-Izumi! Vagy is Keiko hívj az álnevemen és ne feled te az anyám vagy! –mondom neki dühösen.

-O-Oké! Szóval… Megumi! Irány az iskola! Valahogy így? –néz rám félénken és rájöttem nehéz lesz beilleszkedni  az emberek közé.

-Igen valahogy így.-mondom majd veszem az iskolatáskámat és kisétálok a szobából. Le a nappaliba.

-Hercegnő máris indul? Nincs még korán? –kérdezi Gonshiro vagyis inkább Morie. Morie kopasz fejbőre csillog a felkelő naptól. Szeme hasonlít húgáéhoz csak kicsit sötétebb. Kiborultam!

-Ne hívjatok így! A nevem M-E-G-U-M-I! –betűzöm Morienek és ezután kiszaladok a házból. Az ajtó nagyot csapódik. Szaladok ahogy a lábam bírja. Már elegem van ebből az egészből. Bárcsak minden olyan lenne mint régen! Bárcsak élne apa és anya! Könnyek gördültek végig az arcomon. Pár percig tomboltam sírtam azután lenyugodva értem be a suliba. Egyetlen egy úgymond barátom volt, de ma ő is beteg szóval senki nem szól hozzám és én se szólok senkihez. A suli hamar eltelt. Szokásosan az osztály takarította az osztályterműnket, de az egész osztály ott hagyott egyedül takarítani. Ahogy végeztem már be is sötétedett. Hazafele tartok és az egyik félreeső sötét kis utcácskában egy furcsa alakot pillantok meg. Megszaporázom a lépteimet és elhaladok az utca előtt. Úgy érzem mintha valaki követne…. Hirtelen megfordulok! Nincs senki mögöttem. Megnyugtatom magam, hogy valószínűleg csak paranoiás vagyok így hát úgy döntök, hogy folytatom utamat. De mikor visszafordulok egy szárnyas alak áll előttem. Hátrahőkölök és elkezdek hátrálni. Olyan 15-16 éves lehet pár évvel idősebb mint én és ahogy elnézem fiú. Szőkésbarna haját erősen fújja a szél. Méregzöld szeme mélyen a szemembe mélyed. Belegondoltam, hogy nekimegyek hátha győztesen kerülők ki a harcból, de ahogy elnéztem izmost karjait és hatalmas fekete szárnyait kissé visszahőköltem. Nincs más választásom! Jobb támadni mint megvárni, hogy támadjanak. Előjöttek agyaraim és körmeim hirtelen sokszorosaira nőt átlagos hosszúságának mint mikor a macskák kieresztik a körmeiket. A pupillám teljesen befeketedett a körülötte lévő fehér rész pedig számtalan piros hajszálerekkel lett tele. Eltorzul az arcom és nagyot fújok ellenfelemre ahogy a macskák csinálják a kutyákra ez amolyan figyelmeztetés. A démon nem mozdul csak csendesen figyeli gyors átváltozásomat. Elkezdjük egymást kerülgetni mint két vérszomjas harcra kész oroszlán. Eldöntöttem! Nem érdekkel az se ha megöl! Nekirugaszkodtam és villámgyors sebességgel hatalmas erejű ütést mértem a démonra. Oldalra kitér a kezem pedig belecsapódik egy vas kerítésbe ami az ütéstől kettétörik. Újabb csapásra emelem a kezem, de ekkor megszólal a fiú.

-Nem akarlak bántani! –mondja nyugodtan és kedvesen majd felemeli mindkét kezét mintha pisztolyt szegeznék rá.

-Hát akkor mit akarsz? –a hangom pár oktávval mélyebb átváltozás után mint amúgy.

-Figyelmeztetni! –mondja és leereszti kezeit.

-Ugyan mire? –kérdezem gúnyosa.

-A szolgáid meg lettek vesztegetve és ma este megpróbálnak megölni. Vagy álmodba vagy azonnal ahogy hazaérsz.

-Miért hinnék neked? –nézek rá kétkedve. A fiú elmosolyodik.

-Nem kértem, hogy higgy nekem! De ha hiszel nekem akkor most eljöhetsz hozzám és segítek neked.

-Egy démon miért segítene nekem? –kérdezek vissza mérgesen.

-Mit gondolsz? Puszta szeretetből! –a fiú elkezd hangosan hahotázni.

-Kopj le! Szórakozz a lábad közti kis izével! –mormogom és hátat fordítok neki ekkor eszembe jut a sok éves tanítás. A tanárom hangját hallom a fülemben. „Soha ne fodíts hátat az ellenségnek!” Már fordulnék vissza, de már késő. A fiú mögém kerül és átkarol úgy, hogy ne tudjak mozdulni. Szabályosan átölel hátulról csak erősebben szorít, hogy ne tudja mozdulni.

-Ha mégis csak megtörténik az amire figyelmeztettelek akkor hívj és segítek! Bízz bennem cica! –súgja utána nagyot fúj a fülembe és elenged. Kiráz a hideg attól is, hogy le cicázott meg attól is, hogy belefújt a fülembe. De mire visszaszólhattam volna neki már el is szállt. Szó szerint! Elrugaszkodott a földtől és nagy szárnycsapásokkal villámsebesen elrepült. Visszahúzódott az agyaram a körmeim és a szememnek is visszatért a régi színe. Így hát félve az árulástól elindultam hazafelé. Nem igazán hittem a fiúnak, de mégis tartottam tőle, hogy esetleg igaza lehet. Ami viszont a házban ért nagyon megdöbbentett. Gonshiro az ajtó mögött állt és mikor beléptem a házba becsapta mögött  az ajtót és a torkomhoz rövid tört szorított Izumi pedig egy karddal várt az ajtó előtt amit a szívemhez szorított. Mind a ketten át voltak változva és a szeműkben agresszív feketeség fénylik. Látom rajtuk a gyilkolási vágyat.

-Ne mozdulj! –mondja komoran Izumi. Összefacsarodik a szívem habár vámpír vagyok nekem is vannak érzéseim és az, hogy az egyedüli barátaim elárulnak egyszerűen összetört!

Weblap készítés ingyen