9.fejezet

Még szerencse, hogy sötét van! Teljesen elpirulok. Nagyot doban a szívem ahogy Ren kimondja azt a szót, hogy "Hiányoztál." és csak ez az egy szó vízhangzik a fülemben. Aztán sajnos elenged. Feláll az ágyról és megköszörüli a torkát.
-Mehetünk?-kérdezi halkan.
-Ööö... Igen.-mondom és én is felállok. Oda megyünk az ablakohoz és Ren átváltozik. Majd felvesz és kilép az ablakon. Nagy szárnycsapásokkal a bérházak felé emelkedik.
-Nem vagyok nehéz?-kérdezem és erőssen belé kapaszkodok.
-Nyugi nem foglak elejteni!-mosolyog rám.
-Hát az a minimum!-mondom félősen. Erősen belekapaszkodok a nyakába.
-Légyszí ne fojcs meg!-mondja Ren mosolyogva és ekkor veszem csak észre, hogy annyira hozzásímultam, hogy az arcunk csak pár centire van egymástól. Kicsit engedek a szorításomon és próbálom leplezni pirultságomat.
-Tudod csak most döbbenek rá mi az a tériszony.-mondom remegve.
-Félsz?-kérdezi meglepetten.
-Egy kicsit.-mondom és próbálok nem lenézni.
-Ki hitte volna!-mondja mosolyogva.
-Ezt most mér mondod?-nézek rá kérdőn.
-Valahogy nem tudom elképzelni arról aki éjjel ugrándozik ki a saját ablakából.-mondja mosolyogva.
-Az nem úgy volt!-sértődök meg és lenézek. Azonnal megbánom. Hirtelen rámtör a hányinger és a szédelgés a hatalmas magaságba.
-Jól vagy?-kérdezi aggódva Ren.
-N-nem igazán!-nyögöm és úgy érzem az egész világ ellenem van. Ren leereszkedik az egyik ház tetejére. Óvatosan lerak a földre és mellém ül.
-Tudod attól, hogy leraktál egy ház tetejére még ugyan úgy hányingerem van és szédülök.-rá se nézek csak a mélybe bámolok. Lassan maga felé fordítja a fejemet. Teljesen felé fordulok. Egész közel ülünk egymáshoz. Olyan jó most Rennel sötét van és épp hogy látom az arcát, de ez olyan romantikus. Hirtelen a képzeletembe bevillan egy kép. Ren közeledik felém és gyengéden megcsókol. Feltámad a szél és az arcomba csap visszarántva a valóságba. Megrázom a fejemet, hogy abbamaragyon a képzelgés.
-Ugyan! Ren meg én? Eséjtelen, hogy megcsókoljon. Hogy gondolhatok ilyenekre?!-szidom magamat gondolatba.
-Valami baj van?-kérdezi gyengéd hangon Ren. Kezével végigsimitja az arcomat majd keze lesiklik a vállamra onnan végig a kezemen és megnyugszik a lábamon. Az érintése meleg és azt kivánom bár ne venné le soha a kezét a lábamról.
-Hahó Aya!-kicsit közelebb hajol hozzám és a szemembe néz.
-Ööö... Mi?-kérdezem zavartan. Ren elmosolyodik és kicsit hátrább húzódik nagy szomorúságomra, de keze még mindig a lábamon nyugszik.
-Miért ugrottál ki az ablakból?-kérdezi és tekintetét félre forditva szép zöld szemével a lenti tájat fürkészi.
-Hát... Nem szándékos volt. Ne nézz hülyének, de úgy ébredtem, hogy az ablakba gugolok utána meg mikor már magamhoz tértem kiszédültem.
-Értem...
-Én is kérdezhetek?-nézek rá félénken.
-Kérdezz.-fordul felém és bólunt Ren.
-Hol voltál ennyi ideig és miért nem jöttél mikor hívtalak?-kérdezem és én is a lenti tájat kezdem nézni. Érzem, hogy Ren engem fürkész.
-Tudod ez bonyolult.
-Ha nem akarod elmondani akkor nem kell...-sértődök meg. Ren megfogja a kezemet és kicsit közelebb húz. Mélyen a szemembe néz. Kezemet a pólója alá csúsztatja. Egy kötést érzek a hasán. Kicsit feljebb húzom a pólóját és egy kicsit átvérzet kötést látok.
-Mi? Jól vagy? Mi történt?-bombázom a kérdéseimmel.
-Semmi érdemleges!-mosolyodik el.
-Miért nem mondasz el semmit nekem?-nézek rá kétségbeesetten.
-Mert nem szeretném ha miatam agódnál.-néz még mindig rendületlen mosollyal rám.
-Mert szerinted ha titkolózol akkor jobb?-nagy meglepetésemre könnyek gurulnak végig az arcomon.
-Ezért nem akartam elmondani!-néz rám szomorúan.-Legyen elég annyi, hogy nem hagyhattam, hogy megúszák azok akik bántottak.-mondja komoran.
-Ren...-nyögöm ki még mindig könnyeimmel küszködve. Magához húz és megölel.
-Nyugodj meg! Egy ideig én is úgy éreztem, hogy nem láthatlak többé de már vége!-mondja mosolyogva. A szemébe nézek. Az arcunk pár centire van egymástól. A szemembe néz és azt hiszem menten elolvadok. Hirtelen elhúzódik tőlem és feláll.
-Mehetünk tovább?-kérdezi és a kezét felém nyujtja, hogy felsegítsen. Újra elindulunk, de az úton egyszer se szólunk egymáshoz. Leereszkedünk egy újabb háztetőre és a tető szélén ott ül Mikami szorosan mellette pedig egy hosszú göndör szőke hajú lány ül. Pont jókor érkeztünk Rennel. A lány közelebb hajol Mikamihoz és megcsókolja. Olyan érzésem van mintha egy kést döftek volna a szívembe.

Weboldal készítés ingyen