17.fejezet

Anyám meglepetten figyeli Otani és valamennyire Otni is észbe kap. Ez az egész jelenet olyan mintha álmodnék. Igazából mostanában minden olyan mintha álmodnék. Minden egy másodperc töredéke alatt történik. Mégis nekem olyan mintha lassított felvételt néznék. Otani felpattan a székemről és nekiront az anyámnak. Szeme vérvörösen felizzik. Metszőfogai kétszeresére nőnek. Megragadja anyám karját én pedig elé állok.
-M-mit csinálsz?-nyögöm ki végül.
-Elég Miharu!-hasít a levegőbe a jéghideg vörös hajú nő hangja. A Miharu névre összerezzen a testem, de utána leesik, hogy Otaninak szólt.
Anyám kitágult pupillával mered Otanira. Próbálom megmagyarázni ezt az egészet, de nem megy. Egyáltalán, hogy tudnám ezt megmagyarázni?! Túl bonyolult! Ráadásul egyáltalán anyám megértené ezt az egészet? Egyetlen szó se jön ki a torkomon.
-Asszonyom kérem üljön le!-vezényeli Emi és becsukja a szobám ajtaját.
Otani visszaváltozik. Anyám leül az ágyamra. Én meg se tudok mozdulni. Ez az egész túl valóságtalan. Olyan mintha mindent egy üvegfalon át látnék. Mintha csak a tévét nézném csak hogy én is szerepelek az éppen adott adásban. Tudom, hogy anyám is valahogy így érezheti magát.
-Tudom, hogy erről még nem beszélt a lányával, de mostanában történek változások az életébe. Azt hiszem ezt nem nekem kéne elmondanom. Viszont biztosítom róla, hogy én vigyázni fogok a lányára. A gyermeke igazán különleges teremtés és természet feletti erők birtokosa. Ezért szeretnénk ha átiratkozna a mi iskolánkba ahol olyan gyerekekkel foglalkozunk mint ő. Feltérképezzük milyen adottságai vannak majd megtanítjuk, hogy minél jobban ki tudja használni ezeket az adottságokat.-mondja elhagyva a hivatalos hanghordozást és az anyám vállára teszi a kezét.
Anyám gondterhelten bólint és elgondolkozva maga elé réved.
-Rendben! Majd beszélünk!-mosolyog rám.- Mikor jöhet haza?-fordul Emihez.
-Álltálába a gyerekeket nem engedjük haza. Legfeljebb szünetekbe, de akkor is csak egy pár napra. Viszont ez egy kivétele eset. Megpróbálom elintézni, hogy a lánya minden hétvégén vagy legalább vasárnapra haza tudjon jönni. Most péntek van így a hétvégét a kollégiumunkba fogja tölteni. Ismerkedéssel és a többi. Hétfőtől már kezdődik a tanítás első napja. A számítógépjét elviheti így tudják majd tartani a kapcsolatot. Az iskolánkba tanuló diákoknak vannak esti kötelezettségeik. Így általában a tanítás este 7 órakor kezdődik el és éjfélig tart. Ezután mindegyik diáknak 12-től hajnal 4 óráig járőrözni kell a megadott városba. Egy ilyen járőrözős csapat 3 tagból áll. 1 lány és 2 fiú. Persze az, hogy a lánya nálunk tanul az még nem zárja ki, hogy egy másik iskolába is járjon. Volt már rá példa. -néz rám és tudom, hogy Mikamira és Doira gondol.
-De nem akkor már túl fáradt lenne!-mondja ellenkezve anyám.
-Ez attól függ! Van olyan diák akinek csak heti 7 óra alvásra van szüksége. Habár még a lánya nem szokik hozzá ehhez az életmódhoz lehet jobb ha csak egy iskolába jár.-motyogja elgondolkozva Emi.
-Ahogy Aya akarja csak jó legyen!-néz rám kérdőn.
-Lesz ahogy lesz.-nyögöm ki bugyután. Igazából azt se tudom mit akarok.
A beálló csendbe senki se tud mondani semmit.
-Én Miharu Otani vagyok a lánya egyik barátja!-mosolyog az anyámra a fiú és kezet nyújt.
Anyám tétovázik, de végül kezet fog a fiúval.
-Sajnálom az előbbit, de ki akartam törölni az emlékezetét, hogy ne legyenek galibák. Azt hittem nem ilyen megértő. Aya örülhet, hogy ilyen anyukája van!-mondja elismerően Otani.
Végül összepakoltunk. Otani is segített. A bőröndömbe kerültek a kedvenc könyveim,pár kedvenc farmerom,felsőm és cipőm Emi figyelmeztettet, hogy ott is fogok ruhákat kapni így nem kell sok ruhaneműt vinnem és a számítógépemet is szétszedtük. Így útra készen állok az ajtóban. Otani az ablakon távozott, hogy a tesóm meg apám ne tudjanak róla. Elköszöntem tőlük és lecipekedtünk Emivel. Igazán kedves nőnek tűnik habár néha egy kicsit nyers és lényegre törő, de igazán barátságos is tud lenni. Szembejutnak a régi osztálytársaim és barátaim akiknek most hátat kell fordítanom. Többé már nem ugyan az az életem!

Weboldal készítés ingyen