15.fejezet

Voltál már olyan helyzetbe, hogy nem vágytál másra csak, hogy valaki átöleljen és azt mondja nem lesz semmi baj habár a halál torkába vagy? Hát igen ez nem egy mindennepi kérdés... Igazából én se keveredtem volna ilyenbe ha nem találkozok Rennel. Ha nem jön el az iskolámhoz és világosít fel, hogy az az álom még se álom volt. Ha nem kerülök közel Mikamihoz. És most mindenki komor tekintettel várja mit válaszolok. Igazából azt se tudom miért vannak ennyire kiakadva attól amit mondtam. Jó lett volna ha Ren legugol hozzám és megkérdezi mégis mit tudok, de nem! Csak komor tekintettel és rideg szemekkel mered az én bárgyú arcomba. Olyan jó lett volna, ha valaki ebben az ügyben mellettem áll. Bárki! Ismerős, idegen... Csak valaki aki próbálja megérteni mit beszélek nem csak undorral fikszíroz. Habár itt ül mellettem Otani is, de csak csendben lehajtja a fejét. Rám se néz egy másodpercre se. Hogy lehet az, hogy pár napja még két fiú között örlődtem most pedig az egyik halott a másik pedig elhidegülten bámul az arcomra. Miért pont velem történik ez?! Hirtelen mindent elborít a makulátlan fehérség. Mintha belevakúztak volna a szemembe. Csak pár tizedmásodpercig tart aztán minden a régi. Nagy robajlást hallok és nem messze egy fába csapódik a villám. Miközben ledermedve bámulom a villámcsapta fát egy meleg kezet érzek a vállamon. Odanézek és egy lány áll mögöttem. Nagyon ismerős! Töprengek egy kicsit és azonnal beugrik, hogy még az iskolámba láttam. Emlékszem, hogy akkor könyedén kihajította Rent az ablakon és Mikamit is belepaszírozta a falba. Piszkosszőke hosszű haja lepelként borűl hátára. Barna szeme megcsillan és szívélyesen mosolyog rám. Vékony, de mégis erős kezével felsegít és megölel.
-Nem lesz semmi baj!-sugja a fülembe.
Elönt a melegség és úgy érzem mintha egy szerető anya ölelt volna át habár a lány és köztem alig lehet két év különbség.  Végre a többiek is abbahagyták a villámsújtotta fa bámulását és döbenten merednek rám és a lányra. Lassan eltol magától.
-Örülök, hogy újra találkozunk Nekomimi!-mondja bájos mosolyával és habár nem értem mit jelent a "Nekomimi" szó, de a hallatán csak még barátásgosabbnak tűnik a lány.
-Mit keres itt Hirasu Raicho?-kérdezi tiszteletudóan Kazumi.
-Jöttem üdvözölni az új tanulót!-mosolyog kedvesen és rám kacsint.-Jah és még nem felejtem el! Otani is vissza van véve a suliba.
-Az nem lehet! Ez az áruló lemészárolta az egyik tanulóját! Ez a ribanc-ennél a résznél felém bök.-meg azt álítja az egészről Miharu Raichou-sama tehet!-ordítja magából kikelve a Ren álltal Kazuminak nevezett lány.
-Ratsuki Kazumi!-hallom dörgő hangját a mellettem álló lánynak és megdermedek a hideg és nyers dühtől mely halatszódik hangjába és látszódik szemébe.-Ne feled kivel beszélsz!
-Igenis!-motyogja a lány és kinyújtott tenyerét a szívére helyezi majd mélyen meghajol.
-Mi ez az egész? És te ki vagy?-kérdezem banbán a Hirasu Raichonak nevezett lánytól.
-Egy barát vagyok!-mosolyog kedvesen.
-Miért ugyan az a neved mint Miharu Raichounak? Raicho. Raichou. Rokonok vagytok?-kérdezem egyre banbábban és minden elsötétülni készül már csak távolról hallom a lágyan csengő választ:
-Nem. Nem vagyunk rokonok.

Weboldal készítés ingyen