13.fejezet

-Micsoda? Mikami halot? Az nem lehet!-motyogom és megállíthatatlanul feltör belölem a zokogás. Otani meglepetten figyeli az arcom. Ez így tartott legalább 3 órán keresztül. Már legalább 10 óra lehet. Mindenki felébredt a családomból. Belenézek a kis tükrömbe és karikás a szemem meg persze látszik, hogy egy csomót sírtam. Megfésülködök. Úgy döntök kimegyek a fürdőszobába rendbetteni magam.
-Nem is olyan rossz!-nézem magam a tükörbe a műveletek után. Úgy érzem lecsilapodtam.
-Minden rendbe lesz!-motyogom nyugtatóan. A nap hátralevő része eseménytelenül telt. Próbáltam elfelejteni azt amit Otani mondott és az utólsó találkozásomat Mikamival több kevesebb sikerrel. Otani megbújt a szobámba . Próbált velem beszélgetni a nap folyamán, de mondtam, hogy inkább maradjon csendbe mert a tesóm a mellettem lévő szobába van és mindent hall mivel minden ablak tárva nyitva.
-Sajnálom!-írja le egy papíra a dorgálásom után és megbánó zöld bociszemeivel néz rám.
-Te ölted meg?-írok vissza és érzéketlenül nézek rá.
-Nem!-odacsúsztatja nekem a papírt és felélegzek. Nem szívesen adnék menedéket egy olyan embernek aki megölte azt akit szeretek. Azt akit szeretek? Vagy inkább azt akit szerettem.... Folytogatja a torkomat a sírás, de erőt veszek magamon. Nagy levegőt veszek. Felállok és becsukom az ablakomat, hogy nyugodtan tudja beszélgetni Otanival. Bekapcsolom a ventilátort, hogy azért járjon egy kcsit a levegő és elkezdem faggatni.
-Akkor ki tette?-nézek a szemébe.
-Raicho! Miharu Raicho! Az apánk.-mondja határozottan.
-Ezt honnan veszed?-kérdezem vissza.
-Mert mindenki erről beszél! A vámpírok vezetője megölte a saját fiát a trónörököst. Bla... Bla... Habár nem találták meg Mikami holtestét.-válaszolja elgondolkozva.
-Akkor talán még életbe lehet?-felcsilan a szemem.
-Kétlem! Halálos sebeket kapot! Nem sok a valószínűsége, hogy túlélte.-elhúza a száját.
-Értem...-mondom lemondóan.
-Te szerelmes vagy belé?-néz rám gúnyosan.
-És ha igen akkor mi van?-mondom dühösen.
-Semmi.-motyogja meglepetten a fellángolásomra. Hamar eljön az este. Lefürdök, de ugyanúgy visszaöltözök utcai ruhába. Egy fekete topba aminek alul a mellrésznél kis csipkék vannak és a fekete farmeromba. Még a fekete tornacipőmet is felveszem. Hogy miért pont fekete minden még a bugyim is? Talán tudat alatt gyászruhába öltöztem mert ez csak akkor tünt fel mikor már a szobámban ültem. Még a villanyt is lekapcsoltam és vártam. Én az ágyamon ültem Otani pedig a földön. Tárva nyitva áll az ablakom és hallom kintről a tücsökciripelést.
-Miért vagy felöltözve?-bugyan ki Otaniból a hosszas csend után.
-Nem válaszolok csak kinézek az ablakon és a teliholdat kémlelem.
-Akkor is telihold volt!-motyogom magamba és visszagondolok a Rennel való első találkozásunkra. Akkor és ott az életem gyökeresen megváltozott.
-Micsoda?-kérdezi vissza a motyogásomra Otani. Lecsukom a szemem és nagyot sóhajtok.
-Semmi!-mondom újra felnyitva a szemem. Hirtelen nagy dörenés halatszódik kintről és pár másodperc múlva mindent megvilágító villámlás kisérte. Az esőcseppek hatalmas erővel esnek a földre. Lassan odasétálok az ablakhoz. Figyelem az égitusát. A villámok mintha egymással harcolnának. Egyik nagyobb mint a másik. Hihetetlen erővel és robajjal csapnak a föld felé. Az égi hatalom szemkápráztató. Egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem. Kedvem lenne sétálgatni a sűrünk szitáló esőben.
-Otani!-szólítom meg szobatársam.
-Igen?-kérdezi meglepetten határozott arcomat látva.
-Levinnél az utcára?-nézek rá kérdőn. Válasz helyett csak odasétál hozzám gyengén felemel. Kicsit meg is lepődök milyen erős. Kilép az ablakon és zuhanunk a kö kemény betonút felé. Az eső a szemembe csap. Becsukom a szemem.
-Aya!-hallom Otani kedves hangját. Kinyitom a szemem és már a földön áll biztosan.
-Köszi!-motyogom és elindulok sétálni. Otani egy ideig meglepetten bámul felém aztán utánarohan és megfogja a karomat.
-Veszélyes ilyen későn és ilyen időbe sétálgatni! Veled megyek.
-Nem!-válaszolom határozottan.
-De...-néz rám aggódva.
-Nyugi meg tudom magam védeni.-mosolyodok el arckifejezését látva. Otani lehunnya a szemét és mikor felnyitja piros fényben úszik. Szájából kissé kilógnak agyarai.
-Ha az ellenséged nem ember akkor eséjed sincs!-néz mélyen a szemembe. Keze körül fekete fény keletkezik és mikor eloszlik egy kis tör kezében.
-Már rég ettem.-mondja morbid mosollyal és a nyakamhoz szorítja a tört. Az éles tör kis sebet ejt a nyakamon és pár csepp vér a törre folyik. Otani elemeli a tört a nyakamtól és lenyalja a törröl az oda csöppenő vért.

Weboldal készítés ingyen