4.fejezet-Ne! Eltévedtünk!

Felmegy az agyvizem. Hogy mer ez a kurva Chiaki lögdösni?!
-Rohadtúl elegem van belőled Chiaki!-préselem ki a fogaim között és összeszűkült szemekkel elindulok felé.
Közben képzeletbe elvágom a torkát. Haru elém áll.
-Chiaki jobb ha most elmész!-mondja komoran.
-De Haru-kun!-néz rá bociszemekkel.
-Fogd be!-mondja ingerülten.-Már  elegem van belőled!
Minek kell mindenkit bántani körülöttem?!
-Én annyira sajnálom!-sírva fakad.
Haru megfogja a kezem és elhúz. De hátra fordulok és látom, hogy Chiaki morbid mosollyal elhúza a kezét a torka előtt.Egyértelműen nekem célozta a kis mozdulatott, de én mégis boldog vagyok. Hogyne lennék boldog hisz Haru az én kezemet fogja.
-Ez totális győzelem!-gondolom magamba hatalmas örömmel.
-Bocsi miatta!-mutat arra ameről jöttünk.
-Semmi baj!-legyintek zavartan és elhúzom a kezem az övétől.
-Bocsi az izzat kezemmel megfogtalak!-mondja mentegetőzve és egy kicsit elpirul.
Pár percig csendben sétálunk egymás mellett. Már nagyon idegesít a csend így megpróbálok beszélgetést kezdeményezni.
-Miért akaszkodik rád ennyire?-motyogom magam el.
-Ki?-kérdezi értetlenül Haru.
Kicsit hülyén érzem magam, de ha már belekeztem mindegy!
-Chiaki...-válaszolom szégyelősen.
-Mielőtt idejöttél jártam vele.-mondja fintorogva.
-Tényleg?-ezen valóban meglepődök mivel erről senki se beszélt nekem.
-Aha!-monjda és szerintem ezzel le akarja zárni a témát.
-Hogy hogy erről nem hallotam?-nyúzom tovább.
-Tudod ez az egész titokba ment. Randiztunk egyszer-kétszer, de csak egy hétig jártunk.
-Miért szakítottatok és miért tartottátok titokba?-kérdezem vissza kíváncsian.
-Ő csak azt akarta, hogy mindenki tudja, hogy mi járjunk.
Hogy csodálják őt vagy tököm tudja.-mondja ingerülten. Én csak bólintok és örömmel nyugtázom, hogy Haru mennyire felkapta a vizet. Ezek szerint nem szerelmes Chiakiba!
-Na és veled mi van?-néz rám kacér mosollyal és ettől egy kicsit elpirulok.
-Ezt, hogy érte?-kérdezem vissza idegesen.
-Van barátod?-válaszol a kérdésre kérdéssel és elforditja a tekintetét.
Most mit kellene mondanom?! Nem nics, de akkor is...
-Nincs.-motyogom kis godolkozás után.
-Maya!-mondja hirtelen és felém fordul.
Kicsit megijedek ettől a hirtelen hangulat változástól.
-Mi az?-nézek rá értetlenül.
-Te tudod, hogy hol vagyunk?-érdezi kétségbeesetten. Körülnézek.
-Fogalmam sincs.-mondom egyszerűen.
Már honnan is tudnám? Egy idegen városba vagyunk ahol még soha nem jártam.
-Sziasztok!-jön oda hozzánk egy nő fényképezővel a kezébe.
-Lefotóznátok minket?-kérdezi kedvesen és a háta mögött megpillantom a férjét aki egy kisgyerek kezét fogja.
-Persze!-bólintok boldogan.
Lekapom a családot és fordulnék vissza Haruhoz, de nem találom sehol.
-Haru!-mondom kisé hangosan.-Haru!-ordítom még hangosabban és kétségbe esetten.
Már a könnyeimmel küszködök.
-Nyugi itt vagyok!-hallom a hangját a hátam mögött.
-Azt hittem eltüntél.-annyira megkönyebülök, hogy átölelem Harut.
Felnézek az arcára. Meglepetten néz rám. Akkor kapcsolok és elhúzódok tőle.
-Bocsi!-motyogom elpirulva.
-Én... Én csak bementem abba a boltba.-mutat egy kirakatra.-Hogy vegyek egy térképet.-most pedig felmutatja a kezében lévő térképet.
Magam mögött viháncolást hallok. Egy három fős lánycsoport figyel minket messziről. Ahogy észreveszik, hogy észrevettük őket elhallgatnak. Odajön hozzánk az egyikük. Haja a válla aláig ér és szőke, szeme pedig mélybarna.
-Sziasztok!
-Szia!-mondjuk Haruval.
-Ide valósiak vagytok?-kérdezi kedvesen.
-Nem! Mi egy táborral jöttünk ide és a Marana hotelba szálltunk meg.-válaszolom.
-Véletlenül nem tudod merre van? Eltévedtünk.-mondja Haru a fejét vakarva zavarában.
-Persze!-mondja nevetve.-Csak megyek elköszönök a barátnőimtől.
Odaszalad és valamit magyaráz nekik. Majd elköszönnek és visszatér hozzánk.
-Gyertek!-mosolyog kedvesen.-Az én nevem Fujita Jun.-fordul hátra miközbe vezet minket.
-Én Fuse Haru vagyok.-mondja kedvesen mosolyogva.
Kicsit elönt a féltékenység. Miért mosolyog ilyen kedvesen a lányra?!
-A nevem Genda Maya.-erőltetek egy kis mosolyt én is az arcomra.
Tovább sétálunk és elérkezünk egy kis térhez ahol sok ember járkál. Szinte tömeg van. Egy férfi meglök miközben próbál tovább furakodni és lemaradok a többiektől. Mikor utól érem őket Haru megfogja a kezem.
-Csak, hogy el ne kalódj!-kacsint rám.
Miután kiértünk a tömegből elengedi a kezemet. Sajnos!
-Ti jártok?-kérdezi a vezetőnk.
-Dehogy!-válaszol Haru egyszerűen.
-Meddig lesztek még itt?-kacérkodik a kis szőke.
-Még egy hétig!-mosolyog Haru.
Tovább folytatták a beszélgetést, de nekem valahogy nem volt kedvem hallgatni. Próbáltam elterelni a gondolataimat. Egyszerűen fájt ahogy Haru kimondta, hogy "Dehogy!". Tudtam, hogy eséjem sincs összejöni vele, de kezdtem egy kicsit reménykedni. És most? Most rájöttem, hogy tényleg lehetettlen. Eséjtelen! Ettől apró kis darabokra tört a szívem.

Vendégkönyv

Név:*E-mail:Üzenet:*

Antispam kód:*

Weblap készítés ingyen