2.fejezet-A odaút örömei

Valahogy túléltem 2 napot és egy kicsit újra elöntött a boldogság. Végülis el fogunk költözni, de akkor is! Én élvezni fogom a tábort és a hátralévő 1 hónapot. Döntöttem el magamba miközbe apum kocsival a suli felé vitt. Kirakta a bőröndömet nyomott egy puszit a homlokomra és már sietett is a munkahelyére. Nagy levegőt veszek és elindulok Izumi keresésére. Nem kell sokáig keresnem. Izumi haja a váláig ér és barna a szemei is barnák és kis pisze orra van. Olyan igazi lányos alkat. Nagyon jól és divatosan öltözik. Most például egy farmer miniszoknyát visel és egy világoskék toppot ami kiemeli nagy melleit. Kicsit irigylem ezért! Nem mondom, hogy az én melleim kicsik, de az övé kétszerese az enyémnek.
-Maya!-ordítja felém és elindul, hogy segítsen odacipelni a cucaimat a buszhoz, de közben nekiütközik egy srácnak majd átesik egy csaj pogyászán és elterül a földön.
-Istenem ez a csaj, de szőke!-gondolom magamba, de közben agódok is érte, hogy nem e esett valami nagyobb baja így hát odasietek hozzá. Ahogy odaérek látom, hogy semmi baja. A földön fekve nevet a saját banbaságán. Kuncogva feltápászkodik és minden érintettől bocsánatot kér.
-Jól vagy?-kérdezem nevetve.
-Nem illik nevetni mások baján!-mondja durcásan, de huncut félmosoly jelenik meg az ajkán.
-De ha menthetetlen!-mondom nevetve. Kiölti rám a nyelvét. Felmegyünk a buszra és mivel mindenki leghátra ült nekünk már csak egész elöl volt helyünk. Nem igazán láttam hátra, hogy kik vannak itt és kik nem. Már egy órája utazunk. Odajon hozzánk egy rövid, de egészen rövid barna hajú és barna szemű fiú. A neve Enoki Akahito. Ismerem mert egy osztályba jár Haruval és mert Izuminak bejön. Mondjuk nem rossz srác.
-Helló lányok! Megadjátok a számotokat?-kérdezi mosolyogva.-Marashi nyanya engem kért meg, hogy begyűtsem a teló számokat.-nyujt át nekünk egy papírt és egy tollat. Marashi Hisa a tábort vezető tanár. Kedves és engedékeny. De már az arcán sok-sok ránc éktelenkedik. Nem tudom, hány éves lehet... Talán 100. A háta mögött mindenki Marashi nyanyának hívja. Izumi gyorsan odafirkantotta a teló számát és átadja nekem közbe flörtöl Akahitoval. Visszaadom Akihitonak a papírost és kinézek az ablakon. Felszálláskor vitáztunk Izumival, hogy ki üljön az ablaknál és én nyertem. Most örülhet így legalább tud dumálni Akahitoval. Én kibámulok az ablakon és azon töprengek, hogy a következő tanével egy másik suliba kell kezdenem. Szomorúan kémlelem a napsütötte tájat.
-Maya!-zökent ki a merengésemből Izumi.-Minden rendbe?-néz rám agódva.
-Persze!-mosolyt erőltettek az arcomra és egész hiteles lehetett mert Izumi megnyugodott.
-Nem lenne baj ha most hátracucolnék Akahitohoz?-néz rám csillogó szemekkel.
-Dehogy!-mondom mosolyogva és őszinte örömmel. Jó lenne ha összejönének. Úgy legalább nem lenne magányos ha elmenék. Töprengek a tekintetteme újra kintre szegezem. Elkezdek zenét hallgatni és egy lassabb számnál bealszok. Alig tudtam tegnap este aludni az izgalomtól. Hallom, hogy valami dörren és felnyitom a szemem. Csodálkozok, hogy az mp4-esem nincs a fülembe. Kinézek az ablakon és már értem mi volt az a dörenés. Az eső csak úgy szakad. Ahogy elnézek oldalra egy fiú ül Izumi helyén. Feketés haja kicsit hosszúra van hagyva barna szemei aggodalmasan kémlelnek ki az ablakon.
-Szia!-néz rám mosolyogva.-Fuse Haru vagyok!-mondja majd jobb kezét felém nyújtja.  Mintha nem tudnám! Banbán nézek rá. Mit keres itt?! Aztán kapcsolok.
-Szia!-megfogom a kezét.-Én Genda Maya!-előveszem a legbájosabb mosolyom. Nem is fogtunk kezet inkább csak megfogtuk egymás kezét. Haru ujjai átkulcsolkák a kezem, de nem szorítja meg erősen. Ekkor feltünik egy nem várt személy.
-Kértek?-tart felénk egy chipszes zacskót egy lány. Őt ismerem. A neve Komo Chiaki. Évfolyam társam. Haru osztálytársa. Köztudott, hogy Haru után fut egy kicsit idegesített. Főleg, hogy úgy öltözik min egy prostituált. Télen nyáron miniszoknyába jár és topba. A mellei legalább akorák mint Izumié. Így nem mondok új dolgot ha kijelentem hogy hátrányba érzem magam. Én a kis rövid farmernadrágommal meg a pólómmal labdába se rughatok.  Ha ez nem lenne elég a csaj mindig vastagon ki van kenve. Szempillaspirál, szájfény,púder és a többi. Lehet ha lemosná magáról a sok sminket nem is lehetne felismerni.
-Köszi!-mondja Haru és vesz egy marékkal a chipsből. Nyulnék a chpis felé, de elrántja.
-Várj te nem fogyózol?-néz rám gúnyosan.
-Nem!-válaszolom komoran.
-Pedig kéne!-nevet fel gőgösen és ellibeg. Szomorúan hátradőlök a székbe és kibámulok az ablakon. Zuhog az eső. Kicsit dühös vagyok, de azzal nyugtatom magam, hogy már csak 1 hónap és utána úgyse látom soha tőbbet. Csak egy valamit nem értek! Haru mit keres itt és hol van az mp4-esem? Perceken belül választ kaptam a kérdéseimre. Nevet megjelenik Akahito és Izumi.
-Jaj végre felébredtél!-mosolyog rám Izumi. A busz hirtelen fékez és Izumi előreesik. Ellépek Haru előtt és egy gyenge lökéssel Izumit belelököm a szemközti ülésbe. Így nem esik baja.
-Jobban is figyelhetnél!-nézek rá szigorúan.
-Minek ha te itt vagy?-kérdezi nevetve. A két fiún aggodalom látszik. Akahito és Izumi hátra mennek én pedig visszaülök Haru mellé.
-Jól vagy?-kérdezi kétkedve. Ekkor veszem észre, hogy az mp4-esem a táskám tetején pihen.
-Persze.-mondom szomorúan. Nem akarok Haruval beszélni! Így csak reményeket ébreszt benne aztán meg csak még fájdalmasabb lesz! Bárcsak hozzám se szólt volna!
-Húú furcsa ez az Izumi.-mondja elgondolkozva. Biztos vagyok benne, hogy csak beszélgetést akar kezdeményezni.
-Hát már reggel is alakított!-mondom és alig tudom visszatartani a nevetésemet ahogy vissza gondolok Izumi bénázására.
-Végre nevetsz!-mondja széles mosollyal Haru. Kis pir jelenik meg az arcomon.
-Chiaki miatt nem kell szomorúnak lenned! Ő mindenkivel ilyen.-próbál nyugtatni.
-Nem Chikaki a bajom!-válaszolom komoran.
-Hát akkor?-kérdezi-Nem muszáj elmondanod ha nem akarod.-mondja az arckifejezésemet látva és lehajtja a fejét.
-A szüleim újra el akarnak költözni. 1 hónap múlva indulunk. Még Izumi se tudja... Azt se tudom, hogy mondjam meg neki. Egész kis korom óta feszt utazgatunk, de eddig még egy helyen se maradtunk ilyen sokáig és Izumi már nagyon hozzám nőtt a szívemhez. Nem tudom mi lesz velem nélküle.-tör ki belölem és Haru meglepetten néz rám. Könnycseppek gurulnak végig az arcomon. Haru nagy örömömre kezeit a derekamra fonja és megölel. Én is átfonom kezeimet a derekán és melegség önti el a szívem.
-Tiszta könny lesz a pólód!-motyogom.
-Nem baj!-mondja kedvesen és még közelebb húz magához. Ezt a buszon senki se vette észre. A többiek hátul szórakoztak. Legalább két ülés volt köztünk és a többiek között. Harunak elmeséltem az egész életem. Azt, hogy eddig hány helyen laktunk és, hogy milyenek voltak velem. Azt, hogy eddig egy normális barátra se tettem szert kivéve Izumi. Úgy tünt élvezi a mesét. Figyelmesen végighallgatott és nem vágott közbe. Mikor megkérdeztem, hogy nem untatom e akkor csak legyintett és ösztönzött, hogy folytassam. Nagyon jól esett valakinek kibeszélni minden bajomat. Végül elérkeztünk a táborba. Egy hatalmas ház állt rendelkezésünkre. Az egész házon egy nagy folyosó fut végig. A folyosó mindkét oldalából ajtók nyilna. Az egyik oldalon csak a lányok szobái vannak a másikon pedig csak a fiúké. A folyosó végén két mosdó van. A lányoké és a fiúké. Mindegyik szobához van erkéj. Elváltunk Harutól és Akahitotól és megkeresük a szobánkat. Minden szoba 4 személyes így félve várjuk vajon ki lehet a mi szobatársunk.

Weblap készítés ingyen