1.fejezet-Jaj ne már megint?!

Minden érzelem közül a legfájdalmasabb a viszonzatlan szerelem. Nagyon sok csalódás ért már az életembe, de úgy érzem ez a hasznomra vált. Eddig bármelyék fiúnál próbálkoztam mindig elutasítottak. Mindegyik fiú akibe beleszerettem egoista beképzelt barom volt. Azt hitték csak ők vannak a világon és bármelyék lányt megkaphatják. Hát igen. Meg is érdemlem ha ilyenekbe zúgok bele. Egyszerűen nem akarok tőbbé szerelmes lenni! Nem akarok érezni! Bárcsak egy érzéketlen egoista barom lennék mint azok akikbe beleszerettem. Na jó talán ezt nem gondolom komolyan. Igazából azt se tudom, hogy tényleg szerelmes vagyok ezekbe a fiúkba vagy csak egyszerűen tetszenek mint a többi lánynak. Egyálltalán, hogy lehetek szerelmes egy olyan valakibe akivel két szót alig beszélek. Szinte semmit se tudok a mostani szerelmemről csak annyit, hogy a neve Fuse Haru. Lehetséges, hogy ő is csak egy nagyképű szépfiú bár többnek tűnik. Most még nyári szünet van így nem látom, de a 8.-diknak együtt fogunk nekivágni és remélem lesz alkalmam beszélni vele. Nem osztálytársam csak évfolyamtársam. Szeme világosbarna. Haja feketés. A legjobb barátnőmmel eldöntöttük, hogy az idei nyáron nem ülünk tétlenül otthon hanem elmegyünk egy táborba! A felsősöknek szerveznek is egy tábort. Beíratkoztunk és két nap múlva indulunk. Titkon remélem hogy Haru is ott lesz... Már nagyon várom! Majd kiugrik a szívem ha rágondolok, hogy talán lehetséges, hogy egy hétig egy táborba leszek a szerelmemmel. Épp öltözök mert megbeszéltük a legjobb barátnőmmel, hogy elmegyünk shopingolni. Vagyis hát az egyetlen barátnőm. 2 éve költöztünk ide. Rekord, hogy valahol 2 évig lehorgonyoztunk. Apám munkája miatt sokat költözünk, de nem panaszkodhatok! Anyagilag nagyon jól állunk és jó mindig újabb és újabb emberekkel ismerkedni. Habár itt nem sokan szeretnek... Hogy miért az rejtéj! Egyedül Izumi barátkozik velem.
-Elmentem!-orditom a konyha felé és már rohanok is az ajtó felé. Utálok buszozni ezért nekivágok gyalog a plázába vezető útnak. Hosszú barna hajamat ostromolja az erős szembeszél. Zöld szemem résnyire szűkül. Már mikor elindultam akkor kisé esőre állt az idő így a táskámba esernyőt is tettem. Elérek a plázáig. Csörög a telefonom.
-Hallo?-felveszem.
-Szia Maya! Sajnos a szüleim nem engedtek el mert esik az eső...-mondja szomorkásan.
-Áhh semmi baj!-mondom keserűen.
-Te már ott vagy?
-Igen...-mondom halkan.
-Jaj még egyszer bocsi!-mentegetőzik.
Semmi baj! De ugye a táborba jössz?-kérdezem félve.
-Persze!-erősíti meg.
-Oké! Akkor majd talizunk a sulink előtt! Szia!-mondom boldogan.
-Szia!-halatszódik a boldogság az ő hangján is.  Mikor hazaértem anyám várt a nappaliba.
-Szia anyu!-köszönök majd puszit nyomok az arcára és indulnék fel a szobámba.
-Várj!-megállít anyám hangja.
-Mi az?-kérdezem boldogan. Egész haza úton arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz a tábor. Először megyek táborba. A sok költözés miatt nem is nagyon volt lehetőségem ilyesmire. Mire arra került volna a sor már költöztünk...
-Beszélnünk kell!-mondja szomorúan.
-Jaj ne! Anyu ezt a nézést ismerem! Ugye nem akarunk elköltözni?-nézek rá kétségbeesetten.
-Sajnálom!-fejét lehajtja bűnbánóan. Azonnal elpárolg a boldogságom. Én is a padlót kezdem bámulni.
-Mikor indulunk?-kérdezem alig halhatóan.
-Körülbelül 1 hónap múlva.-motyogja anyám. Bezárkóztam a szobámba és csak zokogtam egész éjjel. 2 év alatt elszoktam a költözéstől. Izumit is megszerettem és úgy érzem, hogy Haru is kedvel és nem utasítana vissza, de ez már nem számít! Most jöttem csak rá, hogy sokkal jobb ha egy helyen csak 6 vagy 7 hónapig vagyunk. Akkor nem szokok hozzá a társasághoz és nem fáj annyira a költözés.

Weboldal készítés ingyen