5.fejezet-Bosszúvágy

Végül hazaért anyám és bárhova ment követtem. Lementem vele még a boltba is. Féltem egyedül maradni és valahogy mellete biztonságba éreztem magam. Végül elérkezett az este és a lefekvés ideje. Addig húztam el a lefekvést ameddig tudtam, de éjfélkor már néha, néha lecsukódott a szemem. Úgy döntöttem, hogy lefekszek aludni, de ahogy lekapcsoltam a lámpám hevesen elkezdett verni a szívem és folyton az ablakot meg az ajtót kémleltem, hogy nem jön e be rajta valami fura és ijesztő fazon mint például reggel az a fiú. Feloltottam az éjjeli lámpámat és kicsit megnyugodtam. Végül valahogy elnyomott az álom. Reggel arra ébredek, hogy az ébresztő órám hihetetlenül hangosan csörög. Kikapcsolom és lekapcsolom a még mindig égő éjeli lámpámat. Úgy telt el egy egész hetem, hogy habár éreztem, hogy valaki lépten nyomon követ és figyel valahogy megszoktam. Igaz azért néha még így is felzaklatott ha egyedül voltam, de nem annyira mint mikor legelőször éreztem ezt. Sajnos Nobuo egész héten nem jött. Még mindig élénken él bennem az a szám amit a védőnő tárcsázott mikor Nobuo azt akarta, hogy felhívja az apját. Most, hogy vége az óráimnak és itt álok a suli előtt nagy a kisértés, hogy elővegyem a mobilomat és tárcsázzam a számot. Nem tudom visszafogni magam. Előkapom a telómat és tárcsázom a számot.
-Haló? Itt Tomori Nobuo.-szól bele egy felnőtt férfi hang. Nem gondoltam volna, hogy Nobuonak és az apjának ugyan az a neve, de így legalább biztos, hogy az apjával beszélek.
-Jó napot! Én Nobuo osztálytársa vagyok és ha nem zavarom érdeklődnék, hogy hogy vannak a sebei?-szólok bele a telefonba lámpalázasan. Még jobban zavarba hoz a nagy csend a vonal másik végében.
-It-itt van?-kérdezem most már dadogva.
-Az osztálytársai úgy tudják, hogy meg van fázva szóval honnan veszed, hogy sebei vannak? Egyálltalán te az osztálytársa vagy?-kérdez kétkedve és okfejtően a férfi.
-I-Igen!-jövök még jobban zavarba. Veszek egy nagy levegőt.-Tudom, hogy az osztály úgy tudja, hogy Nobuo meg van fázva, de én ott voltam mikor verekedet azzal a másik fiúval és... az én hibám az egész! Sa-Sajnálom!-motyogom elcsukló hangon és egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
-A suli  előtt vagy?-kérdezi a férfi együtérzően.
-Igen!-motyogom és próbálom letörölni a könnyeimet.
-Igen látlak! Itt vagyok az úttest másik oldalán ebbe a fekete kocsiba ülök. Ide tudnál jönni?-néz ki a kocsiból és felém integet.
-Igen.-motyogom halka és leteszem a telefont. Átsétálok az úttesten és megállok az autó ablakánál.
-Szálj be!-mondja a férfi mosolyogva. Kicsit tétovázok, de végül beülök a kocsiba. Elindulonk.
-Mi a neved?-kérdezi, de rám se néz. Az utat figyeli.
-Iseki Remi.
-Mi történt?-néz rám egy pillanatra.
-A fia nem mondott semmit?-kerekedik el a szemem.
-Nem! Már mióta hazavittem egyfolytáda edz. Nem is akarta, hogy ellásam a sebeit. Azt mondta bosszút akar állni. De mikor mondtam neki, hogy megkerestetem a rendőrséggel azt aki megverte és lecsukatom csak legyintett. Azt mondta nem az a baj, hogy megverték hanme az a fiú olyat csinált amit ő akart csinálni és ezért bosszút áll. Igazából nem nagyon értem... De remélem ez neked jelent valamit.-miközbe a piros lámpánál álunk rám pillant és figyeli reakciómat.
Próbálok visszaemlékezni, hogy mit csinált az a fiú amit Nobuo akart és eszembe jut. Az az ijesztő srác megcsókolt. Nobuo is meg akart előtte, de a fiú nem engedte. Hát akkor láta az egészet!
-óó...-motyogom letargikusan és komoran magam elé bámulok.
-Szóval tudod mit jelent?-néz kérdőn a férfi.
Összerezzenek ahogy meghallom a hangját. Teljesen elfelejtkeztem róla.
-Azt hiszem.-mosolygok szórakozottan.
-Igazából meglepődtem ahogy felhívtál és azt hittem egy rajongó vagy Nobuo táborából, de ahogy mondtad, hogy ott voltál mikor verekedett és a többi...-töprengve maga elé bámul.-Mindegy! Nem fontos!-mosolyodik el.
Egész úton azon töprengtem Nobuo dühös e rám. Végül is nem járunk vagy ilyesmi... Eddig azt hittem csak viccből flörtől velem. De lehet, hogy nem?

Weboldal készítés ingyen