15.fejezet-Felejtés

Minden olyan sötét. Csak egy folyamatos pittyegést hallok. Olyan mintha nem lenne testem. Nem érzem a kezem, se a lábam. Csak lebegek a semmibe. Nincsenek határaim.

-Mikor fog felébredni?-hallok egy elfojtott és ismerős női hangot.

-Nem lehet tudni.-szólal meg egy öblös férfi hang együtt érzően.

Hallok még egy csuklásszerű hangot és zokogást. Mélyről jövő, fájdalommal teli zokogást. Minden bizonnyal a nő sírhat. A hangja nagyon ismerős.

Próbálom kinyitni a szemem. De olyan mintha összeragadt volna. Sokadik próbálkozásra végre sikerrel járok, de akkor elvakít a szoba fehérsége. A nap épp az arcomba süt. Hunyorítok egy kicsit majd lassan felülök.

-Remi!-hallom az éles sikítást és valaki a nyakamba veti magát.

Egy egyenes barna hajú és szemű középkorú nő néz rám csillogó szemekkel. Nagyon ismerős. Hihetetlenül ismerős! De mégse tudom ki ő...

-Remi!-az ágyam másik oldalán egy férfi áll. A férfi szeme mélykék. Haja pedig világosbarna. Egyidős lehet a nővel.

-Kik maguk?-nyögöm ki rekedtes hangon és akkor veszem észre, hogy a nyakamat hatalmas kötés öleli át és a fejemet is kötés fedi.

A nő arcán könnycseppek gördülnek végig és hüppögni kezd. A férfi is aggódva fixíroz.

-Mi vagyunk a szüleid!-világosít fel a férfi.-Nem emlékszel semmire?-kérdezi.

Így belegondolva nem. Nem tudom, hogy hány éves lehetek. Hogy honnan jöttem és kik a szüleim. Hogy melyik iskolába járok. Igen! Azt tudom, hogy iskolába járok! Akkor még gyerek lehetek...

Megrázom a fejem a férfi, illetve az apám kérdésére.

Egyetlen dolog van amit biztosan tudok: Zenko. Ez a név ott van a nyelvemen. Mintha bele lenne égetve a szívebe. Nem tudom, hogy kihez tartozik a név, de abban biztos vagyok, hogy nagyon fontos számomra.

-Hol van Zenko?-amint kimondom a nevet gyorsabban ver a szívem és izgalom lesz úrrá rajtam.

A nő, vagyis anyám értetlenül mered rám.

-Ki?-kérdez vissza.

-Zenko!-mondom türelmetlenül.

-Ki az a Zenko?-kérdezi apám.

-Nem tudom... Reméltem, hogy maguk tudják.-nyögöm ki csalódottan.

Amikor kimondtam, hogy maguk a nő összerándult és újabb könnycseppek záporoztak a szeméből.

-A szüleid vagyunk! Nyugodtan tegezhetsz!-mondja apám is kissé szomorúan és kétségbeesetten és mintha az ő szemébe is könnycseppek gyűlnének.

-Sajnálom!-nyögöm bűntudatosan.

A férfi csak rázza a fejét és megértéssel mosolyog. Bár az arckifejezésébe némi keserűséget vélek felfedezni.

Szerencsére mindkettőjüknek el kell mennie dolgozni így valamelyest elmúlik a szívemben a fojtogató fájdalom. Olyan egyedül érzem magam.

-Zenko...-nyögöm és könnycseppek gördülnek végig az arcomon.

Olyan ez az egész mint mikor egy kisgyereket elhagynak a szupermarketben. Minden olyan különösen ismerős, de mégis ismeretlen.

Nagy nehezen felállok az ágyról. A szobából nyílik egy ajtó amire rá van írva nagy betűkkel, hogy „MOSDÓ”. A fejemet lehúzza a nagy kötés és kezemmel kell tartanom fejemet. Továbbá az is elég zavarba ejtő, hogy egy vékonyka türkizkék hálóköntös van rajtam. Olyan mintha nem fedné semmi a testem, mintha átfújna rajta a szél.

Belépek a fürdőszobába és nagy megkönnyebbülésemre a helyiségben van tükör. Amint megnézem magam a tükörben visszarettenek. Egy meggyötört gesztenyebarna szempár néz vissza rám. Arcom sápadt. Ajkaim ki vannak cserepesedve. Hajam kócosan teng-leng, már ami látszik belőle a kötéstől.

Hirtelen a nyakamon lévő kötést fixírozom. Nem tudom, hogy miért pont azt. Egyszerűen csak nem tudom levenni róla a tekintetem. Kezem magától mozog és megérintem. Lágyan húzom ujjam a kötésen ide-oda. Körkörös mozdulatokat írok le és közben érzem, hogy nemsoká vissza tudok emlékezni. Olyan közel járok már!

Olyan ez mikor mondani akarsz valamit, de a másik a szavadba vág és te elfelejted a mondandód, de érzed, hogy ott van a nyelveden. Mintha üldöznéd a gondolatot és már csak egy kicsi kellene. Ha kinyújtod a kezed már ott is van!

-Remi!-felkapom a fejem a hangra. Ez minden bizonnyal az én nevem mert olyan ismerős.

-Remi!-egyre kétségbeesettebb a hang. Jobb híján úgy döntök kimegyek. Bár nincs semmi kedvem.

Ahogy kilépek a helyiségből valaki a nyakamba ugrik.

-Remi!-sipákol.

-Sanako...-motyogom.

Felnéz rám. Mélykék szemében könnycseppek gyülekeznek. Hosszú barna haja az arcába lóg.

-Emlékszel rám?-kérdezi kiskutya szemekkel.

Nem mondhatom el az igazat így csak mosolyogva bólintok.

A lány arca szinte sugárzik a boldogságtól.

-És rá emlékszel? Tudod mi a neve?-mutat a mellettünk álló fiúra.

Átható zöld szemével aggódva fixíroz. Napbarnított arca nagyon ismerős. Világosbarna haja keretezi arcát. De hogy a nevére emlékszem e? A válasz nem.

Komoran megrázom a fejem.

A fiú arcán is csalódottság látszik.

-Sanako hoznál Reminek valami innivalót?-kérdezi a fiú és amint megszólal valami elektromosság fut végig a testemen. Minden bizonnyal közel állhatunk egymáshoz. Talán ő lenne Zenko? Nem...

-Okés!-a Sanako nevű lány szökdécselve kilibben.

-Segítsek visszamenni az ágyadba?

Bólintok.

Meleg kezét ráfonja a derekamra és visszavezet az ágyhoz. Leülök.

-Tényleg emlékszel Sanakora?

-Nem.-motyogom őszintén.

-Akkor honnan tudtad a nevét?-kérdezi meglepetten.

-A nyakláncára van írva!-mosolygok cinkosan és ujjammal a nyakamhoz mutatok. Belém hasit valami fájdalom szerű. Ha ők nem jöttek volna akkor mostanra már emlékzenék mindenre... Ebben biztos vagyok.

A fiú elkomorodott arcomat látva aggódva nézet rám.

-Jól vagy?-simítja végig a kezével a karomat.

-Igen!-motyogom zavartan és elkapom a kezem.

-Ki vagy te?

-Tomori Nobuo.

-Nobuo...-motyogom elgondolkodva.

-Nobuo!-buzgón bólogat.

-Milyen viszonyba vagyunk?-kérdezem kicsit zavartan.

-Hát... Ez még nincs letisztázva, de mielőtt ez történt veled elég közel álltunk egymáshoz...-válaszol zavartan.

-Miért mi történt velem?

-Autóbaleseted volt.

Érzem, hogy ez nem igaz... Sőt! Tudom, hogy ez nem igaz, de a fiúra hagyom.

-Ismersz valakit akit Zenkonak hívnak és ismerhettem?

A fiú csak rázza a fejét.

-Értem.-motyogom csalódottan.

Belép a szobába Sanako is egy üveg Pepsi-vel a kezében. Boldogan az asztalomra teszi.

-Jobb ha most megyünk!-áll fel a helyéről Nobuo.

-Miért?-kérdezi szomorúan a lány.

-Reminel pihenésre van szüksége.

Sanako kelletlenül elhúzza a száját.

-Hát akkor szia! Jobbulást!

-Szia!-köszön el a fiú is.

-Sziasztok!

Talán ez bunkóság, de örülök, hogy eltűntek. Fáradtnak érzem magam. Lefekszek és szinte azonnal elalszom.

Egy meleg kéz csúszik végig a combomon. Majd egy forró csókot érzek az ajkamon. Egy zöldes fehér szempárral találom magam szembe. Majd jön a következő kép. Egy tükör előtt állok és két kis sebet fixírozok magamon. Aztán hirtelen minden megváltozik. Egy járdáról lépek az úttestre. Az autó már épp elütne, de Zenko megment. Igen! Ő Zenko! Látom ahogy felcsapódik a kocsi motorháztetőjére és élettelenül fekszik a földön. Majd hirtelen minden elsötétül. A torkomba kaparó fájdalom van. Szememből szivárog a könny. Zenko vértől ragacsos arcát látom majd minden elsötétül.

Hirtelen kinyitom a szemem és még mindig a fehér szobában vagyok. Az izzadság folyik rólam és a szívem gyorsan kalapál. Kezeim remegnek. Záporoznak könnyeim.

-Csak egy álom volt...-motyogom és felülök.

A szobában valami megváltozott. Már este van így csak egy kis fény szűrődik be az utcáról. Kicsit mereszteni kell a szemem, de biztos vagyok benne, hogy a falnál áll valaki.

-Ki van ott?!-rekedtes hangom még magamnak is idegenül hangzik.

Az alak előrébb lép és meglátom az arcát. Szeme zöldes fehér, haja hó fehér. Nem kell sok idő. Azonnal rájövök ki ő.

-Zenko!-nyöszörgöm és könny gyűlik a szememben.

Ő csak elmosolyodik és átölel. Én visszaölelem.

Igen! Már mindenre emlékszem! Elrabolt valaki... Majd Zenkoval együtt ébredtem. Végül...

-Mi történt?-töröm meg az ölelkezést.

Egy pillantással elhallgattat. Kezével végigsimítja az ajkam majd megcsókol. A csókja szenvedélyesebb még az eddigieknél is. Erősen magához szorít és én is átölelem. Addig csókolózunk még végül nem kapok levegőt és muszáj megszakítanom a varázst. Pár másodpercig egymás szemébe nézünk majd még egyszer megcsókol. A csókja még vadabb mint az előző. Olyan mintha az utolsó csókot adná nekem és a legemlékezetesebbé akarná tenni. Már annyira magához szorít, hogy levegőt is alig kapok.

Újból elhajol tőlem és lihegve nézek a szemébe. Olyan mintha dühös lenne. A szemébe gyűlölet szikrázik.

-Zenko...-szólalnék meg, de újból megcsókol.

Szememet résnyire nyitom és látom, hogy az ő szeme csukva van. Nem értem miért nem szól egy szót sem... Kezemmel végigsimítom izmos karját mire megszakítja a csókot. A szám teljesen lezsibbadt. Csak nézünk egymásra a félhomályban és nem értem miért olyan furcsa a tekintete. Ezt nem is lehet szavakba önteni. Olyan mintha fel akarna falni... Na jó ez talán hülyén hangzik! Mintha örökre meg akarná jegyezni az arcom. És a tekintete olyan vágyakozó.

-Szeretlek!-mondja rekedten.

A szívem ha lehet még hevesebben ver. Tuti, hogy egyszer szívrohamot kapok tőle.

-Én is szeretlek!-mondom mosolyogva és még egyszer megcsókol. A csókja már nem olyan kemény. Szeretet érződik minden mozdulatából. Majd elhajol tőlem.

-Csukd be a szemed!

-Miért?-kérdezek vissza.

-Majd megtudod!-mosolyog. A mosolyába van valami keserűség. Mintha egy világ fájdalma lenne elrejtve ezekben a fehéres szemekben.

Engedelmesen becsukom a szemem. Kezét a szememre teszi.

-Jobb lesz ez így neked!-motyogja fájdalmasan.

A kérést megtagadva kétségbeesetten kinyitom a szemem, de már késő. Csak egy fehér fényt látok amibe aztán elveszek.

-Szerinted mikor kel fel?-hallom anyám hangját.

-Remélem nemsoká mert 9 kor bent kell lennem vagy a főnököm megint leharapja a fejem.-hallom apám válaszát. Kinyitom a szemem.

-Sziasztok!-köszönök ásítva.

-Emlékszel már?-támad le anyám reménykedve.

Elgondolkodom. Igen... Tudom, hogy ő az anyám és a mellette álló férfi az apám. Emlékszek a nagybátyámra aki megtanított görkorizni és az uncsitesóimra akik folyton gyötörtek. Emlékszem minden osztálytársamra és a tanáraimra is.

-Igen!-bólintok mosolyogva.

Anyám sírva fakad és ölelgetni kezd. Majd kicsit később lenyugodik.

-Nekünk most feltétlenül el kell mennünk, de majd este fele bejövünk!-int az ajtóból. Apám már kiment a kocsihoz.

-Oké! Szia!-intek neki.

Majd elindul, de hirtelen visszajön az ajtóhoz.

-Akkor már tudod ki az a Zenko?-kérdezi anyám.

Zenko? Miről beszél?

-Milyen Zenko?-kérdezem értetlenül.

-Még nem emlékeztél semmire mindig ezt a nevet hajtogattad. Nem emlékszel ki ő?

Elgondolkodva meredek magam elé.

-Nem.-válaszolom.

-Hát akkor biztos nem fontos. Szia!-köszön el újból.

-Szia!-mosolyogva elköszönök.

Vendégkönyv

Név:*E-mail:Üzenet:*

Antispam kód:*

• kimiko
  2012-01-05 21:41:00
  jaaajjj:)))))) óóó de alljas vaaaagy :)). pont a legjobb résznél hagyod abbaa??ááá ne tedd ezt velem!! :D folytasd hamar, nagyon tetszik:D
• sayuki
  2012-01-03 17:36:30
  ááájjh.ez ojan szomorúúúú.>.<.de szar most zenkonak. hamar folytatást, nagyon zsiir:dd
• Nóra (noricacaca@citromail.hu)
  2011-03-28 13:05:00
  Hol kell szavazni??
• Nóra (noricacaca@citromail.hu)
  2011-03-27 18:04:17
  Folytasd!!!! :)) Minél előbb!!!!
• Kimiko /Szerkesztő/
  2011-03-22 15:47:54
  Rienn: Oksi! :D Koltai7: Ha ez szavazzátok meg akkor jövőhéten ezt folytatom! ^^ Hanako: Hát... Igen. IzzÉ: Köszi! :D
• Hanako
  2011-03-21 19:48:20
  x´D most nézem... zenokot írtam zenko helyet x´D
• IzzÉ ^^
  2011-03-21 19:15:35
  folytíít hamara ^^ :D jóó lett
• Hanako
  2011-03-21 19:15:23
  *-* >.< Áh! Úgy sajnálom őket :( Zenoknak mennyire fájhat?! >.< Folytit *-*
• koltai7
  2011-03-21 18:22:23
  Megint ilyen jó helyen hagyod abba!!! Szegénykék! Csin meg hamar a folytit!!! Nagyon kíváncsi vok rá! *.*
• xXRiennXx (rienn98@windowslive.com)
  2011-03-21 16:00:06
  Segiiin Zenkoo T-T Segin Remii T-T Folytiit *-*
• Kimiko /Szerkesztő/
  2011-03-21 15:19:49
  Midori: Köszi! :) Yuki: Köszi! Hát... Ez a jövő zenéje! :) A kövi fejezetben kiderül! ^-^ Köszi! :] <3 Lola: Köszi! ^-^
• Midori
  2011-03-20 23:39:59
  Szééép^^
• Yuki (hargas96@citromail.hu)
  2011-03-20 19:14:47
  Nagyon jó lett^^ milesz így kettejükkel??:O Jobbulást neked <3
• Lola
  2011-03-20 17:47:12
  jajj necsináááld ezt velem:´(( :SS:DD szegéény :// de jóó lett és jobbulást ;) (:

Weblap készítés ingyen