10.fejezet

Ahogy kinyitom a szemem a nap vakító fényével találom magam szenbe. Most valahogy sokkal fényesebb és melegebb mint eddig. Szinte már megéget. Kellemetlen érzés. Ettől a kisé fálydalmas megtapasztalástól kiment az álom a szememből. Felültem az ágyba és elhatároztam, hogy lemegyek valamit enni.
-Saya már fent is vagy?-motyogja álmosan az ébredező Lenalee.
-Aha-mondom mosollyal az arcomon. Ahogy kinyitom az ajtót két szatyorral találom magam szenbe.
-Ez meg mi?-nézek értetlenül és felveszem a szatyrokat a földről. Lenalee kikapja az egyiket a kezemből. Becsapja az ajtót majd kuncogva az ágyra ugrik. A szatyorból kihúz egy türkiszkék ruhát. Térd feletig érő ujjatlan,pánttalan. A mell résznél csipkék díszitik. Ahogy odamegyek és megtapintom hihetetlen bársonyos. A ruha mellett Lenalee még talál egy fehér melltartót és hozzá illő bugyit. A melltartó mellé még van csomagolva egy szilikonpánt is. Lenalee csettint egyet.
-Szóval ezért kérdezte tegnap a méreteinket!-mondja bólogatva és a ruhát csodálja.
-Ki kérdezte?-nézek rá értetlenül.
-Sebastian!-mondja válaszképp és a szatyorból még előhúz egy dobozt. A dobozban egy kékes magas sarkú szandált talál.
-Ruhát vett nekünk?-fogom fel végre nagy nehezen.
-Igen! Te mit kaptál?-kérdezi kiváncsian. Végülis az én szatyromba is ugyan az volt mint a Lenaleeéba csak zöld színbe. A szanda és a ruha is ugyan a. Még a melltartó és a bugyi fazonja is megegyezik csak az én melltartóm egy kisé nagyobb a Lenaleeénál.
-Nem lehetett ciki ilyeneket vásárolni fiú létére?-töprengek hangosan.
-De!-válaszolja kacagva. Felöltözünk és utána indulnák le de Lenalee megállít.
-Saya szeretnék neked odaadni valamit...-mondja komoran. Nem értem a hirtelen hangulatváltását így beszéd helyet csak bólintok. Odasétál az ágyhoz és a párnája alól egy nyakláncot húz elő. Nem egy hétköznapi láncot. A láncon egy fekete kereszt lóg. Rajta pirossal egy csöppnyi denevér. A lánc amin függ fekete. A kezembe nyomja.
-Mi ez?-kérdezem meglepetten.
-Ez egy erekje. Nem sok vámpírnak van ilyen csak a nemesebb fajtának. Nehéz az elkészítése. Több éven keresztűl készítenek egy ilyen függőt. A vámpírok ezt használják átváltoztatáshoz és a minden napokban a nap elleni védelemhez. Mágikus hatalma van. De mivel én ember vagyok nincs rá szükségem. Ráadásul ez amúgy is a tiéd lenne!-mosolyog immár szélesen. Kiváncsian szemlélgetem a nyakláncot. Nem sok mindent értettem abból amit Lenalee mondott, de attól még a nyakamba akasztottam és lementünk. Sebastian már az asztalnál várt minket.
-Beírattalak titket egy jó kis iskolába!-kacsint ránk.
-Mi van?-kérdezzük egyszerre Lenaleeval. Sebastian elmosolyodik keserű arckifejezésemet látva.
-De akkor neked is járnod kell suliba!-nézek rá haraggal.
-Fogok is! Beíratkoztam egy gimnáziumba!-mondja boldogan.
-Szuper lesz!-ugrál örömébe Lenalee.
-Ti betegek vagytok?-nézek rájuk mint a bolondokra szokás.
-Mi még soha nem jártunk iskolába. Így izgatottak vagyunk vajon milyen.-válaszolja magyarázatképp a fiú.
-Valahogy rossz előérzetem van ezzel kapcsolatba! Nem Sebastiannak és Lenaleenak való az iskola.-nézek magam elé gondterhelten. Lenalee megfogja a kezem és tükör elé cibál.
-De jó a ruhák teljesen illenek a szemünkhöz!-mondja boldogan és elkezd pózolni a tükör előtt. Nem bírom ki nevetés nélkül, de valóban igaza van. Az ő égszinkék szeméhez pont illet a ruha és az én méregzöld szememhez is paszolt az enyém.
-Sebastian nem nevettek ki mikor melltartót vettél?-nézek rá kaján mosollyal.
-Hát... Furcsa helyzet volt az biztos!-motyogja irulva-piruva. Lenalee és én a fiú arckifejezés látva elkezdünk nevetni. Habár nemrég derült ki, hogy az anyám és az apám nme is az igaziak és, hogy különleges képeségeim vannak ennek elenére is tudok nevetni.
-Mi lesz most a családommal?-kérdezem komoran és elhal a nevetés.
-Jaj Saya!-motyogja Lenalee és magához ölel.
-Valószínűleg takarítókat küldenek a szüleidhez és mindent kitörölnek az emlékezetükből. A szobádból minden holmidat elhoznak, hogy semmi se emlékeztesse őket rád.-magyarázza Sebastian.
-Szerinted már kitörölték az emlékezetüket?-nézek rá reménykedve.
-Nem hiszem!-válaszol Sebastian helyett Lenalee.-Apám már aznap megrendelte a takarítókat mikor elindultunk hozzátok. Anyám talán ezért találta ki ezt az egy hét itt másik hét ott dolgot. Soha nem érkeztünk volna el hozzátok. Ez csak egy csel volt, hogy gond nélkül el tudjanak hozzni téged.  Valószínűleg úgy tervezték, hogy kitörölik az én emlékezetem is és úgy állítják be mintha össze se cseréltek volna minket.
-Értem.-motyogom. Kínos csend áll be. Csak állunk ott kukán és engem ez rettenetesen zavar.
-Akkor megyünk vásárolni?-kérdezem erőltettet mosollyal.
-Persze.-bólint rá Lenalee.
-Keddtől azaz holnaptól be vagytok íratva a Masahini iskolába úgyhogy Kedden korán kell kelnetek!-kacsint rán boldogan Sebastian.
-Rendben!-ugrál örömébe Lenalee.
-O-ké.-mondom nevetve. Nem igazán örülök, hogy még így is suliba kell járnom, de feletébb vicces Sebastian és Lenalee suli utáni rajongása. Végülis örülök, ha ők is örülnek. Már csak ők maradtak nekem. Már kiérünk a házból, de utánunk szalad Sebastian.
-Tesék!-nyom a kezembe egy szatyrot.-Ezt mindenképp egyétek meg!-mondja majd visszamegy a kis házba. Belekukantok a szatyorba és rengeteg finomabbnál finomabb ételt látok benne. Útközbe jól teliettük magunkat.
-Ez a srác fel akar minket hízlalni!-mondom miután az utólsáó falatot is lenyomtam a torkomon.
-Lehet, de én nem bánom!-kuncog Lenalee.
-Hé kislányok!-hallunk egy férfihangot a hátunk mögött. Mindketten hátrafordulunk és két srác áll mögöttünk. Már lehetnek olyan 17 évesek is. Az egyik kezébe egy láncot tart a másik pedig egy bicskát. Lenalee rémületébe nem is tud mit mondani és én is megdermedek.

Weboldal készítés ingyen