Yume

1.fejezet

A nevem Yume. Nem tudom, hogy honnan, vagy milyen felindulásból kaptam ezt a nevet. A jelentésére sem emlékszem. Csak azt tudom, hogy ez az egyetlen, ami még az enyém.
Az elfeledett múltammal kezdődött, vagy csak a két nappal ezelőtt történtekkel, nem tudom. De biztos vagyok benne, hogy még folytatódni fog.
Két nappal ezelőtt, ezt írtam a naplómba: ,,Ma sok minden történt." De csak azért, hogy a pszichológusom ne nézzen őrültnek. A naplót is csak azért vezetem: ,,Mert ha megint elfelejted az emlékeid, lesz egy biztos pont, amitől emlékezhetsz." Amikor kicsi voltam, azt hitték majd mindent leírok, és be kell vallanom én is ezt gondoltam. De az egyik nap a pszichológusom, az orrom előtt kezdte el olvasni, és egy lapra jegyzetelte az észrevételeit. Onnantól kezdve csak tömör és ködös válaszokat írtam. Titokban vezettem az igazi naplómat, amit azóta is rejtegetek az ágyam alatti kilazított deszka alatt. Tényleg nem szeretném újból elveszíteni az emlékeimet, de azt akarom, hogy azok csak az enyémek legyenek. Talán önző vagyok, de ez már 10 éve nem zavar senkit.
De ettől függetlenül, tényleg sok minden történt tegnapelőtt. Az igazi naplómba, részletesen leírtam az egészet. Még fejből is pontosan tudom idézni mit írtam:

Kedves elfeledhetetlen emlékeimet rejtő naplóm!
Ma nem fogok az ostoba reggelimről, és az unalmas óráimról papolni! Ma tényleg igazi, értékes emlékeket osztok meg veled.

Így kezdtem, és szóról szóra leírtam mindent.

Az egyik barátnőmmel megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni egy vadonat új helyre és megnézünk egy filmet, amiről már azóta beszélt, hogy látta a reklámját.
Az ő autójával mentünk, és épp a főút felhajtóját vettük célba amikor, egy nagy csattanás kíséretében megállt az autó. Először azt hittem nekimentünk egy fának, de döbbenten láttam, hogy nem hajtottunk le az útról. Ijedten néztem át barátnőmre, de ő rendben volt, csak rémülten mutogatott a szélvédő felé. Odakaptam a fejem, mert azt hittem elütöttünk valakit, de megnyugodtam, amikor megláttam, hogy nincs ott senki. Visszanéztem a barátnőmre, aki az egyik kezével még mindig mutogatott, a másikkal pedig idegesen pörgetett egy tincset a hajából. (Ezt a szokást még tőlem leste el, de az ő hosszú, világosbarna hajával nem sikerült utánoznia az én rövid, szőke tincseimet.) Visszanéztem a szélvédőre, és végre sikerült rájönnöm mire mutat. Én is meglepődtem, amikor megláttam, hogy már nem a főút előtt vagyunk, hanem egy lejtőn állunk. A kézifék nem volt behúzva, de mi nem gurultunk. Jobban körbenéztem, és azt is megláttam, hogy egy erdő közepén lévő tisztáson vagyunk. Arra is rájöttem hol, de akkor még képtelenségnek tűnt. Pedig ugyanaz a kis ösvény vezetett oda, ami ahhoz, és ugyanaz a nagy tölgy állt középen, ami ott. Sarah rémülten megtörte a csendet:
- Ho-hogy kerültünk a hegyre? Az ellenkező irányba indultunk. És miért áll az autó? Ide azért nem építettek parkolót, mert még kézifékkel is megindul az kocsi. - mondta, és kicsordult egy könnycsepp a szeméből, ami teljesen tönkretette a sminkjét.
- Nyugi, biztos van rá logikus magyarázat. Gyere, szálljunk ki és nézzük meg mi történt. - próbálom oldani a feszültséget.
- Megőrültél!? Így kezdődik az összes horror film. 1 kilométert ,,repültünk" onnan ahol voltunk. - mondta és kikerekedtek a szemei - Ha ez az Óz a nagy varázsló lenne, megnyugodnék.
- Te nem Dorothi vagy, én meg pláne nem Toto. - mondtam, és végre sikerült megnyugtatnom és nevetésre bírnom. - Én megnézem mi történt odakint. - már nyitottam az ajtót, amikor megfogta a kezem.
- Én is megyek.
Mondta, és amikor kiszálltam ő átmászott az ülésen, hogy a közelemben maradhasson. Tényleg nagyon félt, még remegett is.
Először a kocsi hátuljához mentem, hogy megnézzem, hátha ott akadt meg a kerék egy sziklában, vagy farönkben, mert a tisztás tele volt velük. De semmi sem volt ott. Előre mentem, és meglepetten láttam, hogy egy nálunk valamivel fiatalabb fiú tartja fél kézzel a kocsi elejét. Sarah azonnal behajolt a kocsiba, hogy behúzza a kéziféket. A fiú csak elmosolyodott, de nem engedte el a kocsit. Szorosan fogta azt a részét, ahova a vontató kötelet szokták rögzíteni. Lehajoltam hozzá, hogy segítsek, de ő csak elnevette magát, és megrázta rövid szőke haját.
- Inkább magaddal foglalkozz. - mondta és tovább nevetett. Felálltam és Sarah felé fordultam. De nem láttam sehol. Átszaladtam a kocsi túloldalára és megtaláltam. De nem pont úgy amilyenre számítottam. Egy nála sokkal magasabb sráccal csókolózott. Amikor abbahagyták, felemelte az állát. Az idegen a jobb kezével odanyúlt és úgy húzott ki egy felismerhetetlen dolgot a NYAKÁBÓL, mintha csak egy zseb lenne ott. Elengedte a puding állagú valamit, és az felvette Sarah pontos mását. Azzal a különbséggel, hogy benne nem voltak színek. Legalábbis nem a sajátjai. Átlátszó volt, de benne határozottan halvány bárányfelhők úszkáltak. A lábam elkezdett remegni, és végül nem bírta tovább. Összerogytak, és én leültem. Akkor még nem tudtam miért, de elkezdtek patakokban folyni a könnyeim.
Felébredtek bennem a régi emlékeim. Pont itt, egy hasonló eset szemtanúja voltam. Akkor éjszaka volt, és az anyám volt az áldozat. Nem tudom honnan ismertem fel, de biztos vagyok benne, hogy ő volt az. Bár az arcát nem igazán láttam, mert részben, a hosszú, szőke haja, részben egy fekete hajú férfi arca takarta. Ők is csókolóztak, de közben anyám sírt. Ezúttal a puding szerű anyag az ő alakját vette fel, de nem olyan átlátszó volt, mint Sarah-é. Ez úgy nézett ki, mint egy márványszobor. A férfi közelebb lépett hozzá és azt is megcsókolta. Amint összeért az ajkuk a szobor eltűnt.
Hirtelen magamhoz tértem és rájöttem, hogy Sarah-val is ez történik. Megpróbáltam megállítani a srácot, de feltűnt egy akadály. Egy negyven év körüli férfi állt közöttünk. Először azt hittem, hogy az, akit az emlékeimben láttam, és hátra ugrottam, hogy a kinyújtott karjaival ne érjen el. Egy kicsit megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy neki barna haja van. De amikor megláttam a válla fölött, hogy a srác odahajolt Sarah másolatához, villámgyorsan kikerültem jobbról az akadályt és fellöktem az idegen srácot. Szerencsére sikerült. Aztán a másolathoz fordultam és azt Sarah felé löktem. Szerencsére összeolvadtak és Sarah megint magához tért. Nem mondtam neki semmit, csak megragadtam a karját és elkezdtem az ösvény felé futni. A negyvenes pasas, és a csók mániás srác gyorsabbak voltak nálam, és elállták az utat. A fákat vettem célba, és majdnem el is értem, amikor az idegen fiú megfogta a csuklóm. Én elengedtem Sarah karját, de ő ijedt és kérdő tekintettel felém fordult. Csak bólintottam, és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Ő mélyen a szemembe nézett, majd elkezdett rohanni a biztonságot nyújtó fák között. A férfi utána akart menni, de sikerült kigáncsolnom. Már csak magamról kellett volna gondoskodnom. De az nehezebbnek bizonyult. A férfi felállt és én gyomorszájon rúgtam. Nem rogyott össze, csak elmosolyodott. Megragadta a szabad csuklóm, és egy fejbiccentéssel jelzett a másiknak, hogy ő menjen. Őt is megpróbáltam megállítani, de őt sem sikerült. Sarah után rohant, meglepően gyorsan. A negyvenes férfi elkezdett az autó felé rángatni, de megmakacsoltam magam és leültem. Lehajolt hozzám, és biztos voltam benne, hogy meg akar csókolni, úgy, mint a másik, Sarah-t. Megpróbáltam kitérni előle, de hátra estem. Megijedtem és becsuktam a szemem. Valamiért nem jött közelebb, és a kezemet is elengedte. Kinyitottam a szemem, és megláttam miért. A fejemnél állt valaki, és az egyik lábával visszatartotta az idegent. Pont az arcába tolta a cipőjét, majd sikerült odébb löknie is.
- Te állat! Nem láttad mire gondolt!? - kérdezte, végre sikerült rendesen végignéznem rajta. Deszkás cipőt, terepszínű sínadrágot és világoskék, meleg kabátot viselt. (Pedig nyár van.) Kapucni volt rajta, de még úgy is látszott, hogy velem kb egy idős, FEHÉR haja van, és a bal szeme alatt, egy tetoválást viselt, ami egy kardot ábrázolt, egy rózsatövis közepén.
- Már nem tudok olvasni bennük. Ezért kéne minél előbb az utánpótlás.
- De nem ebből a lányból. Ő az egyetlen túlélője... - nem fejezte be, csak elfordította a fejét. A férfinek kikerekedett a szeme, és rám nézett, majd vissza rá. Ott volt a lehetőség, hogy én is elszökjek, de meggondoltam magam, amikor a társuk visszatért, az eszméletlen Sarah-val a vállán. Felültem, és rémülten bámultam rájuk.
- Történt valami? - kérdezte és lerakta mellém Sarah-t. Azonnal kitapintottam a pulzusát. Szerencsére tényleg csak elájult. - Nem vagyunk gyilkosok...
- Neki magyarázhatod, de nem fogja elhinni. - mondta a szőke srác aki, addig a kocsit tartotta, ami akkor már csak a fák között akadt meg, hogy ne guruljon tovább. - Gondolom, ő Yume. - mondta és lehajolt hozzám. Én csak magamhoz szorítottam Sarah-t, és elhúzódtam tőlük, de körbeálltak - Milyen barátságos. Gondolom szörnyetegnek néz minket. - mindenki elfintorodott, csak a fehér hajú nem.
- Csak fél, de nem tudja,mit gondoljon rólunk. Mi csak hasonlítunk... rá. De nem néz minket egyenlőnek, vele és a bandájával. - csak arra tudtam gondolni, hogy milyen bosszantó képessége van. Mosolyt erőltetett az arcára - Hát igen. A gondolatolvasás, csak az egyik félnek kedvez. - erre a többiek elnevették magukat. Csak engem nem szórakoztatott a dolog? - A környéken van egy kempingező család. De csak mértékkel. -  folytatta. Erre vártak a többiek. Azonnal megindultak az erdőnek. Csak mi hárman maradtunk ott. Sarah, a fehér hajú srác és én. Az utóbbi kettő, sóhajtott egyet-egyet - Elnézést a kellemetlenségekért. Mentségükre szóljon, hogy már nagyon rég ettek. És most bocsáss meg, de törölnöm kell az emlékeidet.

*

Amikor magamhoz tértem, megint a főútra hajtottunk, fel. De mindenre emlékeztem. Sarah nem, ő mindent elfelejtett. Még a sminkje is tökéletesen állt.

Írta:Midori (Rina)  A további fejezeteket megtekintheted a www.dora-rina.mlap.hu oldalon.

Weblap készítés ingyen