Anime Fanficek
Fantasy,dráma,romantikus,vámpír történet,kaland,akció,vígjáték,horror,yaoi,iskolai élet. Minden féle műfaj. Ébreszd fel a fantáziád!
Holdfény
1.) fejezet - Álom vagy valóság?
- A-ya-me- suttogja egy srác a fülembe a nevem. Igazából fogalmam sincs, hogy kerülök ebbe a sötét utcába, és hogy honnan tudja a nevem.
- Téged hogy hívnak?- kérdezem. Ekkora egy idiótát. Nem hogy azt kérdezném, hogy honnan tudja a nevemet. Elmosolyodik, és a hajamat birizgálja.
- Azt te magad is tudod - mondja, miközben elengedi a hajamat.
- Akkor áruld már el nekem, hogy mi a francért kérdeztem volna meg?- kiabálok. De elgondolkodom rajta, hogy mi is lehet a neve. Fekete elegáns cipő, szép fekete farmer, és természetesen fekete a kabátja is. Szeme szép fehér, és ha kicsit jobban végignézzük, akkor egész helyes. De álljunk csak meg egy percre. Fehér szem??? Jó mondjuk, nekem változik a szemem színe szóval nem igazán kéne meglepődnöm. És ekkor egy név jut az eszembe.
- Hatori ryou- a szemembe néz- a neved?
- Örülök, hogy végre eszedbe jutott, Ayame- nevet. Ez egy szívből jövő nevetés. Boldog.
Ebben a pillanatban cipőkopogást hallok. Egy magas sarkúét, tehát csak is nő lehet az illető.
- Ryou, látom, jól szórakozol, de most ideje menni- lép Hatori mellé a nő. Magas, hosszú szőke haj, csillogó, mélykék szem. Hosszú, vérvörös ruha van rajta és egy rövid fekete kardigán.
- Saruwatari Momoko, ha nem tévedek-, mélykék szemében félelem csillan.
- Remek képesség nem igaz?- Ryou ismét nevetni kezd, de ez olyan keserű.
- Hát én nem értem, de ez tök jó- mosolygok-, de úgy érzem, most mennem kell.
Megpuszilom Ryou-t és elindulok abba az irányba ahonnan Momoko jött. Szembe jött velem egy másik srác. Mikor elment mellettem mindketten megálltunk és egymásra néztünk. Elég volt sötét barna szemébe néznem, és hirtelen melegség járta át a testem. Boldog voltam, hogy láthatom. Csak a szemét néztem és ő is az enyémet. Nem akarom tudni a nevét, sem azt hogy-hogy néz ki addig, amíg ő nem mondja a nevét.
- Yamashita Shinichi- nyújt kezet. De aranyos, hogy így bemutatkozik.
- Ayame- mosolygok rá, de nem nyújtok kezet. Lehet bunkónak tart így, de akkor se.
- Ááá- sikítja Momoko. Legalábbis azt hiszem, hogy ő az. Futni kezdek a hang után és a nő holtan fekszik Ryou mellet.
- Ryou- sírni kezdek, pedig tudom, hogy nem halhat meg. Majd egy rémisztő kacajt hallok mögülem.
- Kislány, kislány miért siratod? - kérdezi és folytatja a nevetést. Már most undorodom tőle. Letörlöm könnyeim, és felé fordulok. Körülbelül pár évvel idősebb nálam. Rövid vörös haja van ami belelóg az egyik szemébe, szintén fehér szem ami hirtelen átvált lilába.
- Neked is változik a szemed? jujj de jó- tapsolok örömömben. Aztán abbahagyom a tapsikolást és jó alaposan megvizsgálom. Fehér cipő és ing, fekete nadrág, sapka és kabát van rajta.
- Biztos te vagy Ayame- morogja. Telibe talált. Úgy látszik olyan, mint én. De mégsem, mert nem tudja a teljes nevem. Én már tudom, mégis félek bárkinek is elmondani.
- Soul- ennél többet nem tudok kinyögni. Simán Soul. Na ne már.
- szóval neked is csak ennyi jön le, pedig azt hittem neked menni fog- mondja szomorúan.
Koncentrálj, gyerünk Ayame, koncentrálj.
- Hiraga Saito - motyogom, mire dühösen felordít és megindul felém. Lendül a keze, hogy arcon vágjon, én pedig hátraugrok és megbotlok Momoko testében. Mielőtt hasra esnék Shinichi elkap, és Ryou felkel és megüti Saito-t vagy bárhogy is hívják. Aztán a holdfénye bevilágított ebbe az elhagyatott utcába és mostohaanyám hangját hallottam.
- Mit keresel itt Ayame?- jelenik meg mellettem. Eva, vagyis Evangelina de átíratta a nevét Eva-ra.
- Téged?- kérdezem. Hoppá talán ezt nem kellett volna. Bárcsak felébrednék...
Ijedten ülök fel az ágyamban és automatikusan az órára majd a naptáramra nézek. December 21 az utolsó tanítási nap a téli szünet előtt. Vagyis már nincs is tanítás, de be kell menni. Egy sóhajtás kíséretében elindulok a rózsaszín ajtómhoz, vagyis a gardróbhoz. Hideg van szóval egy fehér trikó amire arany betűkkel van írva a nevem, egy sima, kék rövid ujjú, egy szintén sima kék póló és egy világos rózsaszín kardigán amire szintén a nevem van írva, csak kékkel. Huhh a világos kék farmerom nincs a helyén. Na nem baj akk jó lesz a szakadt sötét kék is. Miután mindent elvettem a helyéről a fürdőbe indultam, de az szokás szerint zárva volt.
- Keiko siess légy szíves - kopogok be a fürdőbe. Keiko a mostohanővérem. Egy évvel idősebb nálam és elég jól kijövünk egymással. Meglepetésemre az ajtó rögtön kinyílik és Keiko lép ki rajta egy másik lánnyal. De nem nézek rá, az álmom után inkább senkit se nézek meg jól. De mivan ha nem álom volt?
- Öö szia - köszönök és gyorsan bemegyek a fürdőbe és bezárkózok. Leteszem a ruháimat és lezuhanyozok. Hallom, ahogy megcsörren a telefonom. Idő van. Gyorsan megtörülközök és felöltözök. Kivasalom a hajam és felveszem a cipőmet. Utoljára a tükörbe nézek és hallom az autó dudálását. Lefutok a konyhába, az új kék táskámba teszem az uzsis dobozom és az 500ast a nadrágomba teszem. Bezárom, magam után az ajtót majd megsimogatom a kutyám fejét és vigyázva nyitom és csukom be a nagykaput, nehogy kiszökjön. Apum visz a suliba, nem mindig, de ha megteheti, megteszi. Beszállok a szürke Mercibe és mielőtt bármit mondana, én kérdezek.
- Miért nem bmw?- kérdem miközben becsatolom a biztonsági övet.
- Evaért- mondja halkan és elindulunk a sulihoz. Igazából most költöztem ide apumhoz, és szeptember óta vagyok a suliba. Sok barátom van, és néha cseszegettek, de már tudják, hogy nincs sok értelme. Az út további része csendesen telt, majd mikor megérkeztünk megpusziltuk egymást és kiszálltam a kocsiból. Már megszoktam, hogy néznek, hogy milyen kocsival járok be, de most az volt a furcsa, hogy senki sem nézett. Egy perc múlva rá is jöttem, hogy miért is van ez így...
2. fejezet Bonyodalmak
- Ő Hasegawa Hikaru- válaszol a fel nem tett kérdésemre Melitta mikor mellém ér. Amúgy ő a legjobb barátnőm és mindig tudja, hogy mire gondolok. Fejből tudom, mi van rajta, mivel mindig megkérdezi, hogy jó-e. Imádom hosszú, kicsit göndör barna haját és csillogó kék szemét. Gondolkozom a következő kérdésen, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, folytatja:
- Ő a Hasegawa vállalat elnökének a fia. Valamilyen okból kifolyólag át íratta a fiát ebbe a suliba. De azt senki se tudja miért. Vagyis az igazgatón, vagyis az apámon kívül. De tudod még így is tudom miért, de azt inkább máshol.
- Imádlak - ölelem meg. Tudom, hogy nem szeret ölelkezni, de nem, tudom nem megölelni.
- khm, utat kérek - lök félre minket Funakoshi Haruhi.
- bunkó- lököm vissza és a földre esik. Megérdemli és mindenki rajta nevet. Kivéve az újfiú, Hikaru. Hol minket, hol a földön fekvő Funakoshit nézi. Pár másodperc múlva, mikor Haruhi már áll, Hikaru elindul felénk. Vagy felé. De mikor megállt előttem és letérdelt elém azt hittem ott halok meg a röhögéstől. Ugyanis több fél percbe telt, míg abbahagytam.
- Sakura szeretlek- amint kimondta úgy néztem rá, mint egy elmebetegre.
- hé ácsi... az én nevem Ayame és azt se tudom, kivagy-, akadok ki, mire ő is úgy néz rám mintha most szöktem volna az elmegyógyintézetből -.- - muszáj így nézned?
- neked lila a szemed, Sakurának meg rózsaszín és változik, a színe- motyogja.
- okéé nem tudom, hogy ki vagy de az biztos, hogy orvosra van szükséged. Méghozzá gyorsan- fordulok Melittához, aki már tárcsázza is az iskolaorvost.
- Hé mit csinálsz itt Hikaru?- kérdezi Ichihara Izumi mellénk érve. Ő a másik legjobb barátnő, de nem tudom, hogy honnan ismeri. Rögtön számon is kérném de Hikaru válaszol.
- Izumi- öleli meg a lányt- ő nem sakura.
- Álljunk csak meg egy percre- nézek rájuk, majd lopva a még mindig telefonáló Melittára nézek. De mielőtt bármit is mondhattam volna Haruhi dühös tekintetével találtam szembe magam .
- Mégis mit képzelsz magadról?- üvölti. Komolyan megfájdul tőle a fejem.
- Nem vagyok süket, és nem is akarok az lenni. Idegesítő vagy, megfájdul tőled a fejem- gúnyosan elmosolyodok, mire sikít egyet és elrohan. Persze hű követői sértődötten követik őt. Tekintetem akaratlanul is a zavarodott Hikarura téved. Persze ő most Izuminak nyafog arról, hogy én nem Sakura vagy ki vagyok. Mikor Izumin már láttam, hogy nem bírja tovább megöleltem. Elmosolyodott és visszaölelt. Melitta kíváncsian Hikarura nézett, ő pedig mosolyogva nézett vissza rá. De a kíváncsiság, hogy megtudjam ki is az a Sakura aki ugyanúgy néz ki mint én, ráadásul változik a szem színe és neki alapból rózsaszín és nem lila szeme van. Nem tudom, hogy Izumi mit tud, de az mindjárt kiderül. Mikor Izumi boldogan rám nézett, kérdőn felvontam szemöldököm és vártam a magyarázatot. Hikarura nézett, aki időközben újból előttem termett és beszélni kezdett:
- Ó drága Ayame, sajnálom, hogy összekevertelek az én drága Sakurámmal- itt abbahagyta a beszédet és lesütötte szemét- tudod Izumi az másod unokatesóm, és úgy látszik azt hitte, hogy elköltöztünk. Hát így is van drága Ayame, ideköltöztünk. Drága Sakurámnak pontos másolata vagy, kivéve a szemed színét drága...- folytatta volna, ha közbe nem vágok.
- Én másolat?- kérdezem dühösen és Izumi felé fordulok- másod unokatestvér?
- hát öö tudod mondtam h van két unokatestvérem- emelte fel védekezően a két kezét.
- szerencséd- mosolygok rá de belül írtó dühös vagyok és szememmel Melittát keresem. Meg is találom, miközben egy sráccal beszélget, egy cseppet sem barátságosan. Jobban megnézem a srácot és eszembe jut a furcsa álmom. És rá kellett döbbenjek, hogy talán nem is álom volt...
- - A-ya-me- suttogja egy srác a fülembe a nevem. Igazából fogalmam sincs, hogy kerülök ebbe a sötét utcába, és hogy honnan tudja a nevem.
- - Téged hogy hívnak?- kérdezem. Ekkora egy idiótát. Nem hogy azt kérdezném, hogy honnan tudja a nevemet. Elmosolyodik, és a hajamat birizgálja.
- - Azt te magad is tudod - mondja, miközben elengedi a hajamat.
- - Akkor áruld már el nekem, hogy mi a francért kérdeztem volna meg?- kiabálok. De elgondolkodom rajta, hogy mi is lehet a neve. Fekete elegáns cipő, szép fekete farmer, és természetesen fekete a kabátja is. Szeme szép fehér, és ha kicsit jobban végignézzük, akkor egész helyes. De álljunk csak meg egy percre. Fehér szem??? Jó mondjuk, nekem változik a szemem színe szóval nem igazán kéne meglepődnöm. És ekkor egy név jut az eszembe.
- - Hatori ryou- a szemembe néz- a neved?
- - Örülök, hogy végre eszedbe jutott, Ayame- nevet...
-Ryou?- indulok lassan feléjük. De a srác észrevesz, elmosolyodik, majd elindul az iskola felé. Amikor Melitta mellé érek, kíváncsian nézek rá, mire mesélni kezd.
- Hatori ryou, a másik új diákunk. Titokzatos a múltja, őszintén nem ajánlom senkinek, hogy barátkozzon vele- sóhajt. Sajnálatomra csak ennyit tudott mondani, mert megszólalt a csengő. De van egy olyan érzésem, hogy nem is tud ennél többet. Izumival és Hikaruval az oldalunkon besiettünk az osztálytermünkbe. Hála az égnek, hogy az első emeleten van. Eddig mindig utáltam, mert kevés időbe telik, míg beérsz, és nem tudsz sokat késni. Nem zavar, hogy az osztálytársaim egy része azt hiszi, hogy stréber vagyok. Csak azért tanulok, hogy ne egy lyukba kelljen laknom és éhezzek. Persze ez részben a családom miatt lehetetlen. De nem egy hülye liba akarok lenni. Hanem egy híres, okos énekes.. Gondolatmenetemből az osztályterem ajtajának becsapása szakított ki.
- Gyerekek van egy jó és egy rossz hírem- jött be a matektanárunk Daichi sensei- már ismerlek titeket annyira, hogy tudjam, a rosszal kell kezdenem.
- hallgatjuk daichi sensei- mondtuk kórusban. Végülis ő az osztályfőnökünk. A hír nem lehet a mai reggelnél rosszabb. Legalábbis azt hittem, amíg el nem mondta a rossz hírt:
- nos, az osztáy egy része konohába megy cserediákként és egy egyhetes táboron vesznek részt az osztállyal. A jó hír pedig, hogy csak januárba 10-én kell mennetek- itt sóhajtott és folytatta- egy fél évre. Remélem, mindenki örül ennek a hírnek, és akiket kiválasztottunk, természetesen véletlenszerűen azok kapnak egy hét szünetet, hogy összepakoljanak, és mindennel készen legyenek. Ó és a legjobb hír- elmosolyodott, ami igen ritka pillanatok egyike - hogy a téli szünet tovább tart nektek egy héttel, mert január 3-áig van szünet és utána egy héttel indultok. Tehát megvan az egy hetetek arra, hogy mindennel kész legyetek plusz még a szünet. Tehát a neveteket írjátok fel egy cetlire- adta ki az utasítást. Mindenki egy sóhajjal vett elő egy cetlit én pedig a legszebb írásommal odaírtam a nevem. Mivel elég szerencsés vagyok, ezért tuti benne leszek. Míg e gondolkoztam mindenki bedobta a nevét a sapkába és visszaült a helyére. Már én is bedobtam a nevem Melittával amikor belépett Hikaru és Ryou.
- Elnézést a késésért- mondták egyszerre. Sensei biccentett és már kezdődhetett is a bemutatkozásuk. Természetesen Hikaru kezdte, de mielőtt bármit is mondhatott volna Haruhi suttogni kezdett.
- milyen édii sráác- undorodva ránéztem és valami érdekes csillogást láttam a szemében. Kíváncsiságot, szomorúságot, félénkséget... Döbbenten néztem, ahogy Hikarut nézni, miközben ő csak mondja, hogy mi a hobbija meg ilyesmi. Aztán a befejezés, amire felfigyelek így hangzott:
- Izumi a másod unokatestvérem, és Ayame a hőn szeretett szerelmem másolata- nevet. Olyan ideges lettem, hogy másolatnak nevezett, hogy semmivel sem törődve nyugodt arccal elindultam felé. Kíváncsian nézett rám, mikor megálltam előtte, mély levegőt vettem és behúztam neki egyet. Mindenki döbbenten figyelte a jelenetet, és boldogan nyugtáztam, hogy betört az orra, ezért visszaültem a helyemre. Ryou pedig elmosolyodott, sőt majdnem elnevette magát. De ez most nem érdekelt. Örültem, hogy behúzhattam egyet neki. Aztán megszólalt a csengő és Melittával egyenesen a büfé felé vettük az irányt. Előhalásztam volna az 500ft-omat, de aztán lejött Izumi is és mondta, hogy ő fizet. Vettünk 3 szendvicset és 3 colát, majd visszamentünk a terembe. A nap további részében szabad foglalkozás volt ezért mi hárman neki álltunk rajzolni és a zenekari próbákról beszélgetni. Aztán meghallottuk, hogy a sensei egyszer csak elkezd neveket olvasni:
- Hikaru, Haruhi, Melitta, Nobou, Izumi, Sosuke, Remi, Toshiro, Yumi, Jun, Hanako, Akahito, Ryou és végül Ayame- írta le az utolsó nevet. Az enyémet. A csajokra néztem akik teljes sokkba voltak. Elnevettem magam, mire észhez tértek és ők is nevetni kezdtek. Aztán az idő gyorsan eltelt és már otthon is voltam mire észbe kaptam. Leültem gyrost enni salátával, aztán felmentem lezuhanyozni. Felvettem a lila pizsimet és lefeküdtem aludni...
3. fejezet Nem álom volt…tényleg megtörtént
Reggel arra ébredtem, hogy szünet van és, hogy még tovább van szünet. Annyira boldog voltam, hogy rögtön hívtam Melittát és Izumit, hogy hívjanak embereket délutánra, meg estére bulizni. Örültem, hogy Melitta rögtön át tudott jönni és így együtt hívtuk el az embereket. Tök jó, hogy mindenki, akit meghívtunk azt mondta el tud jönni. Még Hikaru és Ryou is. Aztán felöltöztem, mert még mindig pizsibe voltam és lementem Melittával reggelizni. Bár ő azt mondta nem éhes, még is evett, mert mindig illetlenségnek tartotta, ha megkínálják az embert és az visszautasítja, aztán ráveszik, hogy egyen és az egészet megeszi. Úgy hogy evett, de nem sokat. Fura egy lány, de én szeretem. Aztán azt mondta, hogy menjünk el vásárolni. Természetesen erre nem mondhattam nemet. Átöltöztem abba, amit ő adott a kezembe. Kivételesen nem törődtem vele, csak gyorsan felvettem kisminkeltük egymást, persze nem nagyon csak egy kicsit, és lementünk Apumhoz. Kértem tőle egy kis pénz, mire kezembe nyomta a hitelkártyámat, amin 1 milka van, és hogy ne költsek most sokat a ruhákra. Bólintottam és gyorsan elindultunk, hogy minél hamarabb odaérjünk. Meglepetésemre Izumi ott várt minket Hikaruval és Ryouval az oldalán. Nem tudom, mit keresnek itt, de tudom, hogy mindjárt választ kapok. Persze erre csak akkor került sor, amikor odaértünk hozzájuk.
- Sziasztok - köszöntünk kórusban mi lányok egymásnak, mire hangos kacagásba kezdtünk. Nem zavart minket, hogy mindenki hülyének néz. Majd egy két perc múlva sikerül abba hagynunk és komolyságot mutatni, de amint egymásra néztünk megint nevetni kezdtünk. A fiúk egy sóhajtással jutalmazták újabb röhögő görcsünket. De ez nem tartott, sokáig mert megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám hívott, de azért felvettem:
- Halló- szóltam bele a telefonba. Nem szólt vissza senki ezért letettem. Aztán újra megcsörrent és ismét ismeretlen szám hívott- Hallo.
- Ayame, ugye tudod, ki vagyok?- szól bele a telefonba egy ismerős hang. Persze rögtön eszembe jut az álmom.
- Shinichi?- kérdezem halkan, mire Ryou ijedten néz rám. Aztán gyorsan nemtörődöm arckifejezéssel néz a másik irányba. Nem látom, de érzem, hogy a srác bólint- most már akkor biztos , hogy nem álmodtam.- mondom csak magamnak.
- Eddig azt hitted?- kérdezi miközben hangosan kacag. Nem tudom hova tenni, ha ezt az egészet- nah figyelj hol vagy most?
- Vásárolunk-, válaszolok. Ryou egyre idegesebb lesz. Az arcán nem is de a szeméből ki lehet olvasni. A többiek pedig egymással beszélgetnek, legalább is úgy tesznek, de közbe figyelnek rám. Aztán egy lány sikolyát hallottam a telefonból- úristen mi volt ez?
- Te is tudod. Találkozzunk 3 óra múlva abban a plázában ahol vagy. Mondjuk ülj be egy horrorfilmre és bent beszélünk. Vár-ni fog-lak- nem láttam bár tudom, hogy ennél a két szónál elmosolyodott.
- Helyes- mosolyogtam én is, nehogy azt higgyék a többiek, hogy baj van. úgy látszik ez sikerült, mert a lányok is elmosolyodtak és már nem figyeltek rám- Szió
- Na ki is ez a Shinichi?- támadott le rögtön Izumi.
- Izéé, egy ismerősöm ismerősének az ismerőse- válaszoltam gyorsan, mire felhúzta szemöldökét.
- Oké, akkor menjünk- mentett meg Melitta a további kínos kérdések elől. Láttam rajta, hogy kíváncsi de látja, hogy nem akarom elmondani. Legalábbis még nem. Csak addig, amíg rájövök, hogy mi is történt igazából.
- És fiúk ti mit kerestek itt?- kérdeztem tőlük miközben az egyik boltból a másikba mentünk. Egymásra néztek, majd Ryou mesélni kezdett.
- Az úgy volt, hogy Hikaru és én eljöttünk moziba, amikor találkoztunk Izumival aki mondta, hogy várjunk meg titeket, mire Hikaru rögtön azt mondta, hogy természetesen megvárjuk a másolatot és elmegyünk mozizni. Aztán fogadtak, hogy röhögni fogtok amikor meglátjátok egymást és utána abbahagyjátok és megint nevetni fogtok. Szal most itt vagyunk és kénytelenek vagyunk cipelni a szatyraitokat- sóhajtott. Másolat?! Hogy meri… Akar még egyet a fejére?
- Te idióta ne merj még egyszer másolatnak hívni világos?- üvöltök rá. Mindenki megállt és meglepetten nézett rám. Nem törődtem velük, mert megláttam a világ leggyönyörűbb báli ruháját. Befutottam az üzletbe és megvettem. De nem akartam, hogy bárki is lássa, ezért megmondtam hogy majd délután 4 körül visszajövök érte. A vásárlás további részében tök ideges voltam. Már csak 10 perc választott el attól, hogy megtudjam valójában mi is történt azon az éjszakán. Aztán ez a 10 perc is gyorsan elment, elköszöntem a többiektől és elindultam a mozi felé. Megvettem a jegyet az első horrorfilmre, amit megláttam, vettem popcornt és kólát. Lassan elkezdődött a film, és shinichi megjelent mellettem. Leült mellém és köszönt. Félig felé fordultam és visszaköszöntem.
- Tudni akarod igaz?- még a sötétben is látni lehetett gonosz vigyorát. Nem tudom miért, de a szívem gyorsabban kezdett verni.
- Pe-persze- motyogtam. Tudni akarom, és meg is fogom tudni.
- Azt hiszed?-nevette el magát. Nem zavarta, hogy mindenki undorral nézett hátra, hogy min röhög, ugyanis most vágták le két embernek a fejét.
- Mit is hiszek?-néztem rá bambán. Most mi van? Nyögje már ki h mi történt. Unalmamban a filmre néztem, de hiba volt. Pont akkor sikított a lány és én vele együtt sikítottam, ahogy a többi mozizó. Meglepetésemre Shinichi megölelt és annyira meglepődtem, hogy visszaöleltem. Ebben a pillanatban felkapcsolták a villanyt, és éreztem, hogy elvörösödöm. Kibújtam az ölelésből és elindultam kifelé, hogy még véletlenül se lássa az arcom. Rögtön kapcsolt és elindult utánam. Amint kiértünk megfogta a kezem és maga felé fordított. Ha a ráknál is van vörösebb állat, akkor még annál is vörösebb lettem. Óvatosan megfogta egyik fekete tincsemet ami belelógott a hajamba és a szívem annyira gyorsan vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Aztán egyre közelebb hajolt az arcomhoz. A szánk csak pár centire volt egymástól és már azt hittem hogy megcsókol de csak kajánul elvigyorodott és csak ennyit mondott:
- remélem tudod, hogy szerelmes vagy belém, és mindig is az voltál. Pontosabban az emlék törlés varázslat miatt nem emlékszel semmire. De most nem mondok többet, mert a barátaid már nagyon néznek. Egyébként meg ne reméld, hogy bármikor is lesz köztünk valami- elmosolyodott de azt hiszem nem gondolta komolyan.
- Miért mondod ezt?- suttogtam. De persze nem kaptam választ. Emlék törlés? Varázslat? Mi van ez azt hiszi, hogy ez olyan mint a disney csatornán az egyik sorozat? Ez tényleg ennyire hülye? Miért emlékszem akkor mindenre? Még arra is amikor kicsi voltam? Nem értem. Azt hiszem teljesen összezavarodtam. Aztán csak azt láttam, illetve hallottam mikor Melitta a fülembe üvöltötte a nevem.
- Mivan már?- üvöltöttem vissza- Uhh inkább az időt mondd.
- már 4óra van. Sietni kéne, hogy megtudjunk mindent csinálni mindent a bulira.
- Akkor mi a tökömre várunk?- teszem fel a költői kérdést mire természetesen Ryou-tól kapok választ.
- Rád?- kérdezte. Nem ismer engem, ezért van annyi előnyöm, hogy simán pofán vághatom.
- Te idióta nem ismered fel a költői kérdéseket?- üvöltöttem a pofájába. Nem reagált az üvöltésemre, így egyre idegesebb lettem. Faképnél hagytam őket, és elindultam hazafelé. Melitta megjelent mellettem, de nem szólt hozzám. Vártam, hogy mondjon valamit, de csak hallgatott. Nem bírtam tovább megöleltem. Beszélni kezdett:
- Tudod, én mindenről tudok, és már nagyon várom, hogy emlékezz rám. Emléktörlés.. Én meg tudom szüntetni.. Akarod?- nézett rám komolyan kék szemével. Mi? Ő tudta? Miért nem mondta el eddig? Most akkor mi történt? Miért tette ezt? És ha kiderül, hogy gonosz voltam? Oka van annak, hogy ezt választottam. Már a számon volt a válasz, de mégsem azt mondtam ki.
- Igen - de várjunk, csak én nem akarok emlékezni. Vagyis egy részem akar, de a másik részem nem akarja - izéé nem akarom.. majd egyszer… valamikor máskor… remélem…
- rendben- mosolygott rám, de láttam a szemében a szomorúságot. De így belegondolva.. milyen egy önző ember vagyok. Töröltem az emlékeim valamiért, amikor volt valamim, ami segített volna elfelejteni. Ezt tettem pedig biztos, hogy a barátaim, (persze csak ha voltak) segítettek volna. Én még is ezt tettem. Nem tudom elképzelni, hogy mekkora sérelem ért akkor és mennyire fájt minden. Mert mi másért tettem volna?... már a konyhában sütöttünk pizzát és sütiket. Persze mostohaanyum és Keiko is segített. Vajon ők is tudnak róla? És apum? És a húgom? Hány ember tudhatja? De most nem volt időm ezzel foglalkozni, mert ki kellett venni a muffinkat a sütőből és folytatni a munkát. Aztán takarítás és már 6 óra van…
Írta:Ayame-chan17 (Lola)
Hírek
- Nekomimi 27.fejezet2011-04-09 14:54:01
Hát... Hossz szünet után végre van időm és erőm folytatni mindent. Lehet, hogy a vége egy kicsit zavaros lett, de azért remélem megértitek. :) Jó szórakozást! ^^ Írjatok komikat! :]
- Szavazás eredménye2011-04-09 14:31:06
Egységesen a 13-as bérgyilkos című ficemet szavaztátok meg a hónap fanficének. (Na jó talán nem egységesen, de nagy fölénnyel ez győzött! :D) Megpróbálom minél hamarabb behozni a lemaradásaimat.
- Nekomimi 26.fejezet2011-03-24 16:52:23
Ez még a múlt heti... Ezen a héten ha minden jól megy még jön kettő! ^^ Jó szórakozást! Ez amolyan töltelék fejezet, mert ilyen nagyobb eszményű dogokhoz nem volt erőm! XD Tesin futattak minket és egy órán át győzködtem magam, hogy egyálltalán leüljek írni. Szerintem annyira nem is lett jó...
- Új menüpont Távolabbi terveim2011-03-20 19:20:13
Nézzétek meg.
- Írók Démoni Versenye2011-03-20 18:41:12
- Szavazz!!! :)2011-01-08 18:59:40
